BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Csúcsnegyedév után az OTP

Az elemzők által vártnál kedvezőbb harmadik negyedéves, illetve első kilenc havi eredményekről számolt be gyorsjelentésében az OTP Bank Rt. A 117,4 milliárdos csoportszintű nettó profit alapján az éves nyereségterv tartása is biztosra vehető.

Minden idők legjobb negyedéves, illetve háromnegyed éves eredményét ért el az OTP Bank Rt., figyelembe véve a báziskorrekció hatásait is – jelentette ki Spéder Zoltán, az OTP Bank alelnöke, vezérigazgató-helyettese a hitelintézet negyedéves gyorsjelentésének közzététele kapcsán rendezett sajtótájékoztatón. A 41 milliárd forintos harmadik negyedéves, csoportszintű, IFRS szerinti eredmény alapján az alelnök szerint nincs veszélyben az erre az évre tervezett 155 milliárdos, konszolidált nettó profit. A terv akkor is tartható, ha az utolsó negyedév viszonylag gyengébben alakulna: ez persze nem jelenti azt, hogy az utolsó negyedév gyenge is lesz.

Az OTP csoport harmadik negyedéves teljesítményére az alelnök szerint a fokozódó piaci verseny és a folytatódó jegybanki kamatcsökkentések voltak leginkább hatással. A nettó kamatbevételek konszolidált szinten 2,7 százalékkal csökkentek negyedév/negyedév alapon, a nettó kamatmarzs pedig 29 bázisponttal szűkült az előző negyedévhez viszonyítva. (A nem kamatjellegű bevételek ugyanakkor több mint 30 százalékkal növekedtek a harmadik negyedévben.)

A csoportszintű mérlegfőösszeg egy év alatt 27,1 százalékkal, 4900 milliárd forint fölé növekedett. A bruttó hitelállomány bővülése meghaladta a betétekét: egy év alatt 26 százalékkal bővült, szemben az utóbbiak közel 19 százalékos emelkedésével.

A hazai leányok közül az időarányost meghaladó profitot ért el az OTP Alapkezelő, a Merkantil Bank és az OTP-Garancia Biztosító. A külföldi leánybankok közül ismét kiemelkedő számokat produkált a bolgár DSK Bank, amely hét százalék feletti nettó kamatmarzsszintjével jelentősen hozzájárult a csoportszintű profithoz.

A pénteken megnevezett ukrán UkrSib Bankon kívül – amelyre az OTP kötelező ajánlatot tett – Spéder egy újabb horvátországi potenciális csoporttagról is említést tett: a Splitska Bankáról van szó, amelytől a tulajdonos HVB-nek az UniCredito-egyesülés miatt kell megválnia. A bank 3 milliárd eurós mérlegfőösszege nyolcszázalékos piaci részesedéshez elegendő a horvát piacon.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.