Nem javultak a gazdálkodás feltételei

A múlt pénteki OÉT-megállapodást is beleértve, milyennek látja a jövő évi gazdálkodási feltételrendszert munkaadói szemszögből?

Történelmi tett, hogy a rendszerváltás óta első ízben sikerült középtávú – három évre szóló – megállapodást kötnie a kormánynak, a munkaadóknak és a munkavállalóknak. A munkaadók ennek alapján biztonságosabban, kiszámíthatóbban tudnak tervezni. Ám az összes szabályozó változását figyelembe véve nem javultak a jövő évi gazdálkodási feltételek az ideihez képest. Pedig először a vállalkozói szférában kell megfelelő profittermelési körülményeket biztosítani, s abból lehet azután minden máshoz forrást teremteni. A jövő évi változások alapvetően a lakosságnak kedveznek, a vállalati szférában öszszességében nem volt igazán tehermérséklés, s így problémát okoz majd a fedezet megtalálása ezekre a kifizetésekre.

A munkaadók tehát úgy látják, az adóváltozások nem hozzák a várt tehercsökkentést?

Bizonyos adónemeknél ugyan csökkentek a kulcsok, másoknál azonban emelkedtek. Ráadásul pont abban az adónemben – az általános forgalmi adónál – volt jelentős a mérséklés, amely a munkaadókon átmenő tétel. Ugyanakkor még így sem semleges hatású a mi szempontunkból ez a lépés, mivel nem látjuk biztosítottnak kedvező hatásait. Az ugyan biztos, hogy az ebből származó bevétel kiesik az állami költségvetésből, ám az már korántsem, hogy az árak is ilyen mértékben mérséklődnek majd. A VOSZ úgy látja, hogy az ötvenszázalékos béremeléshez lehet hasonlítani az áfa mostani csökkentését.

Önök szerint nem kellett volna mérsékelni az áfát?

De, csak éppen egy 2-3 százalékosra tervezett inflációnál nem ilyen mértékben. Öt éve mondja a VOSZ, hogy folyamatosan kell a kulcsot mérsékelni, lassú lépésekben, esetenként 1-2 százalékponttal. A forrást, amit most az állam biztosít az áfacsökkentéshez, inkább a versenyszféra előnyére kellett volna kihasználni, elsősorban a foglalkoztatásra rakódó terhek mérséklésére. Két százalékkal kellett volna csökkenteni a kulcsot, s ezzel párhuzamosan el kellett volna törölni az egészségügyi hozzájárulást. Ez konkrét segítség lett volna a versenyszféra számára. Mert tény, hogy néhány területen – így a fuvarozóknál – rendkívül nagy problémát okozott a magas áfakulcs, s a kormány erre is megoldást vélt találni e lépéssel, de a fuvarozóknál az áfa szintje egy elemet jelent. Az egészségügyi hozzájárulás eltörlése ugyanakkor – másokkal együtt – a fuvarozóknak is segített volna. Nekünk pedig – mint érdek-képviseleti szervezetnek – más szakmák szempontjait is figyelembe kell vennünk.

Régóta többen is sürgetik – a többi között a VOSZ is – a helyi iparűzési adó problémájának rendezését, itt azért volt előrelépés.

Ez az adónem alkotmánysértő (hiszen csak egyfajta forgalmi adó lehet egy országban), s – leszámítva az olaszokat, akik ellen eljárás folyik – bevételre vetített adó sehol másutt nincs az EU-ban. Elismerem, az adóalapból való levonhatósága ugyan jól hangzik, de látni kell, hogy jelentősége nincs, a vállalkozók jelentős része ugyanis igénybe sem tudja venni, vagy csak nagyon korlátozottan; aki mégis, az alig érzi meg. A vállalkozások többségének legfeljebb ötszázalékos ma a nyeresége Magyarországon. Összességében a foglalkoztatás terhei nem csökkennek jelentősen jövőre.

Az adókon kívül milyen egyéb területeken szerettek volna jobb feltételeket kiharcolni az üzleti világ számára?

Egy sor eljárási kérdésben, amelyek egyszerűsítették volna az adminisztrációt. Például javasoltuk a bevallási, befizetési határidők számának csökkentését, összevonását. Ma tizenhatféle adót kell – különböző időpontokban – befizetni. Ezeket összevonva maga a kincstár oszthatná le a bevételeket az alszámlákra. Erre ugyan kaptunk ígéretet, mégsem történt semmi. Egy másik példa a differenciálás hiánya, például a pályázatokból való kizárás, illetve a munkaügyi bírságok esetében. Bár helyeselni lehet, hogy a szabálytalanul működő vállalatok hátrányba kerüljenek a pályázatokon, de azt már nem, hogy egyformán ítélik meg – s zárják ki az indulásból – azt a vállalkozást, amely mondjuk nem időben íratta alá a jelenléti ívet a munkavállalóval, s azt, amely feketén foglalkoztat. Ezt sem sikerült kigyomláltatni a szabályozásból. Ugyanígy nincs súlyozás a munkaügyi bírságoknál. Előfordul, hogy egy tízperces túlórára nyolcszázezer forintos bírságot szabnak ki. Problémás az is, hogy a bírságok maximumát hatmillió forintról húszmillióra emelték. A kisvállalkozásokat ez tönkreteheti – pedig figyelembe kellene venni, hogy a magyar nemzeti tőke kilencven százalékban kisvállalkozásokat jelent. Ráadásul a tapasztalatok szerint az ilyen bírságok nem segítenek a szürkegazdaság kifehérítésében sem.

Erre vezethető vissza, hogy sok területen a VOSZ-nak nem sikerült kiharcolnia javaslatai megvalósulását?

Ez természetes. Vannak ugyanis olyan szervezetek – ilyen a VOSZ is –, amelyek mindenféle vállalkozási formát tömörítenek, s mellettük vannak homogén szervezetek. Ez utóbbiak jobban érvényre tudják juttatni az általuk képviselt – parciális – érdekeket, mint a VOSZ, amelynek a kiskereskedő érdekeit éppúgy előtérbe kell tolnia, mint a nagy termelő cégekét. S bármily furcsán hat, a munkaadók érdekérvényesítő képességét rontja a nagyon alacsony szakszervezeti szervezettség. Igazi munkaadói álláspontot ugyanis akkor lehet képviselni, ha van partner.

Nem lenne-e sikeresebb az érdekérvényesítésük, ha egységes lenne a gazdasági érdekképviselet – ahogy azt már önök közül is többször és többen sürgették? A munkaadói szervezetek között is – hogy finoman fogalmazzunk – gyakori az eltérő álláspont.

Valamilyen integrációra feltétlenül szükség van. Jelentős hatást fog gyakorolni erre a folyamatra az Alkotmánybíróság közelmúltban hozott döntése, hogy mulasztásos törvénysértésben van az Országgyűlés az érdek-képviseleti törvény megalkotásában, amelyre március végi határidőt szabott meg. Ez sokat segít majd, hiszen lefekteti, melyek a reprezentatív szervezetek, és tisztul a kép, hogy ki mögött ki áll, kinek kivel kell megállapodnia. Akkor nem törvényekkel kell majd szabályozni mindent.

Van már mozgolódás?

Van, s a múlt pénteki OÉT-ülés egyik legfontosabb eredményének éppen azt tartom, hogy kitisztultak azok a főbb csomópontok, amelyekre ezt a törvény meg lehet alkotni, kialakultak azok a rituálék, formák, módszerek, amelyekkel az érdekegyeztetést a szociális párbeszéd keretében le kell folytatni. A munkaadói oldalon például a minimálbér-megállapodás tárgyalásának indulásakor többen vétóval fenyegettek, mások pedig tartózkodást helyeztek kilátásba – ezeket az álláspontokat egy oldalon belül is kezelni kell. A most pénteken elért eredmény kihat a megalkotandó törvény milyenségére is.

Egy oldalon belül kell egyezkedniük, meg kell küzdeniük a munkavállalói oldallal, s persze a politikával is. Ez utóbbi nem nehezebb, kényesebb, kockázatosabb, különösen így, választások előtt?

A munkaadói oldalon minden szövetség alapszabályában definiálja a politikai semlegességet. Nem véletlen, hogy a szövetségek nagy része a kormánynyal és a parlamenti képviselőkkel tárgyal, s nem pártokkal. Ha politikust hívunk, akkor minden parlamenti párt politikusát invitáljuk. Ilyen semlegességi alapon lobbizunk.

Most éppen egy újabb fórumon, a Gazdasági és Szociális Tanácsban. Miért van szükség egy újabb fórumra?

Ugyan a GSZT nem a szociális érdekegyeztetés része, a kormány – pozitív módon – mégis működteti e fórumot, amely meghívott személyekből álló szakmai grémium. Koncepcionális javaslatai nem feltétlenül találkoznak az OÉT elképzeléseivel, de mind a kettőnek joga ilyeneket tenni. A GSZT távlatibb, közép- és hosszabb távú koncepciókkal foglalkozik, az OÉT inkább rövid távú, s reményeink szerint már középtávú témákkal. Az OÉT sokkal konkrétabb ügyekhez kötve teszi javaslatait, a GSZT átfogóbb, tudományos közelítéssel működik. Az OÉT jellemzően a munka világát érintő kérdéseket tűz napirendjére, a GSZT sokkal szélesebb körből merít. Ezek az alapelvek. A GSZT egyelőre jogszabályi háttér nélkül működik, ez alkotmányossági gondokat okozhat, ha döntései bekerülnek egy jogszabályba. Nyugaton ugyan elfogadott, hogy a szokásjog alapján működjenek hasonló fórumok, Magyarországon azonban egyelőre nem.

Hallani, hogy készülőben a javaslataik, vannak már konkrét indítványok?

Most még a fő irány a vita tárgya a GSZT-ben. A munkájában részt vevőknek közös nevezőre kell jutniuk abban, hogy a gazdaság és a társadalom milyen pályán halad, és ahhoz képest hol, hogyan, milyen eszközökkel kell eltéríteni e pályáról.

Azért már látnak csomópontokat?

A reformlépéseket kell most megtenni a GSZT-ben, miként egyébként az OÉT-ben is. Hét év óta egyetlen reformértékű lépés sem történt. Pedig kellene: államháztartási, egészségügyi, nyugdíjreform, hogy csak a legsürgetőbbeket említsem.

Mindaz, amit elmondott nem ad okot túl nagy derűlátásra, ön mégis optimistának tűnik. Mitől?

Ugyanis biztos vagyok abban, hogy olyannyira feltorlódtak a problémák, hogy bárki kerül is kormányra, rákényszerül a reformok beindítására. Határozott álláspontunk, hogy először azt a környezetet kell rendbe tenni, amely a vállalkozásoknak ad erőt, s ez az államháztartást jelenti. Ám nem az eddigi látszatintézkedésekkel, adótrükkökkel, fűnyíróelvszerű, úgynevezett kiadáscsökkentésekkel, s nem a megrendeléseket eredményező beruházások viszszafogásával kellene operálni. A kiszervezett közigazgatást kell a lehető legkisebb mértékűre csökkenteni. Itt van jelentős forrás. Ez a kályha, a kiindulási pont – ez táplálja derűlátásomat.