BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Rengeteget kaszálnak a bankok

Bár a bankok első három negyedévéről kevés adat látott napvilágot, a közölt számokból úgy tűnik, hogy ebben az évben is kitart a magyar hitelintézeti szektor lendülete. A három tőzsdei bank és a CIB kilenchavi profitja összesen 14,5, mérlegfőösszege pedig 29 százalékkal növekedett a bázishoz képest.

A háromnegyed évi eredményeket tekintve az idén eddig nem bizonyultak közlékenynek a hazai bankok: a három, tőzsdei jelenléte miatt jelentéstételre kötelezett szereplőn kívül csak a CIB tett közzé részletes, az éves bázisértékeket is tartalmazó adatokat a június és szeptember közötti időszakról. A megjelent számok alapján ugyanakkor nincs ok különösebb aggodalomra a magyar bankok teljesítményét illetően: az érintett négy hitelintézet szeptember végéig összesen 29 százalékkal növelte csoportszintű mérlegfőösszegét, az adózott nyereségük pedig – a banki különadó hatásai ellenére – 14,5 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbihoz képest.
A csoportszintű adózott profit bővülését tekintve a CIB produkálta a leglátványosabb eredményt: a 20 milliárdos konszolidált eredmény csaknem harmadával nagyobb az egy évvel korábbinál, annak ellenére, hogy a banki különadó hatása – a hitelintézet beszámolója szerint – a CIB-nél is érezhetően erodálta a háromnegyed évi nyereséget. A három, részvényeit a tőzsdén is forgató hitelintézet profitnövekedése szolidabb keretek között mozgott, de még mindig két számjegyű maradt: az Inter-Európa Bank 10,1, az FHB Földhitel- és Jelzálogbank 12,4, az OTP Bank pedig 12,2 százalékkal tudta növelni adózott nyereségét.
Az érintettek közül a leggyorsabb ütemben az OTP tudta növelni konszolidált mérlegfőösszegét: a régiós államok piacain is egyre erősebben érdekelt pénzügyi csoportnál ezen a soron már több mint 4900 milliárd forint szerepel, ez majdnem pontosan egyharmadával haladja meg az egy évvel korábbit.
Ettől az ütemtől alig maradt el a 32,6 százalékos növekedést produkáló CIB, amely szeptember végén már 1430 milliárd forintos mérlegfőösszeget mondhatott magáénak. Az FHB 16 százalékkal növelte mérlegfőösszegét egy év alatt, de két számjegyű bővülésről tudott beszámolni az Inter-Európa Bank is.
A fentiek tükrében nem csoda, hogy az éves tervszámokat tekintve igen bizakodók az érintettek. Az FHB gyorsjelentése szerint az első három negyedév tényszámai megfelelnek az előzetesen kalkuláltnak, így tartani tudja éves tervét a hitelintézet. Optimistán nyilatkoztak az éves nyereség várható alakulását illetően a CIB és az OTP Bank vezetői is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.