BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Négyen harcolnak a Bank Burgenlandért

Csupán négy pályázó maradt versenyben a Bank Burgenlandért folytatott harcban, míg győztest márciusban hirdetnek – írja a Die Presse, ám mint hozzáteszi: kérdéses, hogy az immáron harmadik alkalommal kiírt privatizáció az utolsó lesz-e. A korábban lapunk által is említett (VG, 2006. január 17.) hat pályázóból megmaradt négy esélyes közül az osztrák napilap a kevésbé esélyesek közé sorolja a budapesti Equilor brókerházat – amelynek szándékai nem ismertek –, és egy ismeretlen dán csoportot, amelynek élén az Ausztriában jól ismert Michael Tojner koc-kázatitőke-befektető áll.

A legnagyobb esélyt az ukrán Ukrpodsipnik és az Illicsa acélkonszern konzorciumának adják a piaci szereplők, mondván, amennyiben az ár dönt, akkor az ukránoké kell legyen a szerződés. Az általuk kínált 140 millió eurós vételár ugyanis – amelyhez további százmillió eurós tőkeemelést ígértek – több, mint a bank eddigi privatizációs történetében bármikor ígért összeg. Az ukránok a vásárlással egy olyan bankkoncesszióhoz juthatnak, amely az egész Európai Unió területén érvényes. Ezenkívül az eisenstadti pénzintézettel finanszírozhatják majd kiterjedt kereskedelmi tevékenységüket – írja a Die Presse.

A másik nagy esélyes Grawe már két bank tulajdonosa, ezért a burgenlandi hitelintézetet elsősorban biztosításai és értékpapírjainak kereskedelméhez, valamint kelet-európai terjeszkedésének ugródeszkájaként szeretné felhasználni. Ha sikerülne csökkentenie az adókötelezettségeit a BB mintegy 200 millió eurós veszteségével, akkor igen magas árat is megérne neki a hitelintézet – írja az osztrák napilap. További kérdés, vajon bevonná-e a tranzakcióba az általa 47 százalékban birtokolt karintiai Hypo Alpe-Adria bankot, amely az összes korábbi privatizációs tenderen indult.

Az osztrák közvélemény az ukránok „befutása” esetén a Bank Burgenlandnál ügyfélvesztéssel számolna, ennek legnagyobb része várhatóan a legnagyobb tartományi riválishoz, a Raiffeisenhez igazolhat át.


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.