BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Meglepetés nélküli OTP-számok

A megelőző évinél ötödével magasabb, 158,3 milliárd forintos adózott nyereséggel zárta a 2005-ös évet az OTP csoport: az eredmény bő egymilliárddal múlja felül az elemzői konszenzust. Az OTP csoportszintű mérlegfőösszege egy év alatt 25,3 százalékkal növekedett, így decemberben meghaladta az 5200 milliárd forintot. A bankcsoport saját tőkéje 547 milliárd forintot ért el 2005 végén, ez több mint 26 százalékkal magasabb a bázisidőszakinál. Az eszköz- és sajáttőke-arányos megtérülés igen impozáns értéket mutat, tavaly 3,38, illetve 32,3 százalékos volt.

Csányi Sándor, az OTP Bank Rt. elnök-vezérigazgatója szerint a tavalyi év több komoly kihívást is hozott. Ezek közül megemlítette a jegybanki alapkamat 350 bázispontos mérséklődését – ennek ellenére a kamatmarzs szintje viszonylag magas maradt –, az erősödő versenyt a lakossági piacon, a devizaalapú hitelek térhódítását, illetve a banki különadót, amely hozzávetőlegesen 12 milliárdos terhet okozott.

Csányi utalt arra, hogy a csoport teljesítményén belül egyre jelentősebb szerepet játszanak a külföldi leánybankok: részarányuk év végén a hiteleken belül 24,6, a betéteken belül 23,3 százalékos volt, az eredményből pedig 10,5 százalékkal részesedtek. Az elnök-vezérigazgató közölte: az akvizíciók tavaly a vártnál lassabb ütemben haladtak, a csoport egy horvát és egy szerb hitelintézettel gyarapodott, viszont az ukrajnai piacra lépés egyelőre nem sikerült. Az Ukrsotsbankra ugyanakkor az OTP Bank igen magas, a könyv szerinti érték ötszörösét meghaladó ajánlatot adott, ám ez sem volt elég a sikerhez. Ennél magasabb ár ugyanakkor – hangsúlyozta – már nem volt tartható. Ami a romániai helyzetet illeti, az OTP Bank Romania hálózatának gyors ütemű fejlesztése megkezdődött. A Román Takarékpénztár (CEC) megszerzéséről ugyanakkor egyáltalán nem mondott le az OTP Bank, bár jelenleg nem egyértelmű, e hitelintézettel kapcsolatban milyen fejlemények lesznek.

A 2006-os évre várható folyamatokról Spéder Zoltán alelnök, vezérigazgató-helyettes elmondta: a számítások szerint a mérlegfőösszeg 15, a hitelállomány 23,8, a betétállomány pedig 12 százalékkal növekedhet. Az adózott profit emelkedését 16-17 százalék körülire várják – ez nagyjából 185 milliárdos nyereséget jelent –, a tőkearányos megtérülés pedig 30 százalék fölött marad. Csányi Sándor leszögezte: az OTP csoport továbbra is dinamikus növekedést produkálhat, a két számjegyű bővülés pedig további akvizíciók nélkül is megvalósítható.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.