BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az öt százalék már a Fednek is sok

Ben Bernanke, a Fed elnöke

Jövő hónapban öt százalékon tetőzhet a Fed irányadó rátája.

Az amerikai kamatemelési ciklus végének eddigi legnyilvánvalóbb jelét adta a Ben Bernanke Fed-elnök által vezetett első (március végi) kamatdöntő ülés jegyzőkönyve. A tegnap megjelent dokumentumból ugyanis kiderült: a tagok többsége pár hónapon belül az emelési ciklus végét várja, míg néhányan a jelenlegi, 4,75 százalékos szintet is magasnak tartják. Az elemzők nagy része így a 21 hónap alatt 15 alkalommal emelt kamatszint jövő hónapi 5 százalékos tetőzését várja.

A dokumentum hatására a forint 266,5-es szintről 265 alá erősödött, ezzel egyidejűleg a dollár 1,9 százalékkal – hét hónapja a legnagyobb mértékben – gyengült az euróval szemben. A kamatvárakozás módosulása jótékonyan hatott az európai részvénypiacokra is: a keddi olajrali után tegnap már a bankpapírok tüzelték tovább a tőzsdéket.

A jegyzőkönyv ugyanakkor nem fogalmazott egyértelműen a ciklus végének céldátumát illetően, sőt kiderül, hogy a további döntések a gazdasági növekedés és az infláció alakulásától függően a további emelést sem zárják ki.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.