BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Stagnáló autófinanszírozás

Egy számjegyű növekedést produkált a hazai lízingpiac 2006 első negyedévében, a Magyar Lízingszövetség tagjai 273,6 milliárd forintos eszközkihelyezést könyvelhettek el, 6,5 százalékkal többet, mint az előző év hasonló időszakában – tudtuk meg. Ennél jóval dinamikusabb, több mint 15 százalékos bővülés tapasztalható viszont a finanszírozott értéknél – 206 milliárd forintra nőtt a bázisidőszak 178,9 milliárdjától –, ezt Antall Pál, a Magyar Lízingszövetség elnöke, a Raiffeisen Lízing vezérigazgatója az önerő számottevő csökkenésével magyarázta lapunknak. Ez különösen a lízingpiac legnagyobb, 68 százalékos szeletét kihasító autófinanszírozási szegmensben tapasztalható, ahol a vevői nyomásnak köszönhetően a nullaszázalékos önerő szinte mindegyik piaci szereplő kínálatában fellelhető. Egy-két éve az önerő átlagosan 30 százalék volt, mostanra ez jóval 20 százalék alá esett, s ez egyúttal azt is jelenti, hogy a hitel összege meghaladja az autó mindenkori értékét. Ez pedig egy visszavétel esetén azzal is jár, hogy az autó nem fedezi a finanszírozó költségét, azaz az ügyfélnek még a zsebébe is kellene nyúlnia.

A személygépkocsi-üzletágnál a piaci szereplők 186,6 milliárd forintos eszközkihelyezést könyvelhettek el – ebből 131,9 milliárd volt a finanszírozott érték –, ez egy százalékkal haladja meg a bázisadatot, ám a bővülés több mint 1400-zal kevesebb autó eladásával valósult meg (67 589 gépkocsi értékesítését finanszírozták a társaságok). Az autóüzletág jelenlegi 68 százalékos piaci részaránya Antall Pál szerint az év végére tovább mérséklődhet, e mellett szól, hogy a tapasztalatok szerint óvatosabbak a lízingcégek, s nő a visszautasítások száma is. Bár mint hozzátette: érezhetően nagy a nyomás a lízingcégeken a tulajdonosok részéről a növekedés irányába.

Közel 30 százalékkal, 27,4 milliárd forintra nőtt viszont a gép-berendezés üzletág volumene, s ez Antall Pál szerint egyértelműen azt jelzi, hogy az idén a növekedés motorjának ez a szegmens bizonyulhat. Az autópiacon csodát nem lehet várni, hiszen a mostaninál több járművet reálisan nem lehet eladni, csupán nagyobb kockázatvállalás mellett – indokolja a szövetség elnöke a lízingtársaságok gép-berendezés irányába történő elmozdulását. Komoly bővülést könyvelhetett el a tehergépjármű-lízing is, 21,3 százalékkal, 39,7 milliárd forintra nőtt a volumen, ám ez esetben is megismétlődött az autópiacon tapasztalt tendencia: a lízingbe adott gépjárművek száma csökkent, a tavalyi 4236-ról 3651-re. A tavaly duplázó ingatlanlízing mértéke több mint két százalékkal, 13,7 milliárd forintra apadt – ez ötszázalékos piaci súlyt jelent –, ám mint Antall Pál fogalmazott: komoly növekedés várható ezen a téren is, főként, hogy többen is elindultak a lakáslízingszegmensben, s további szereplők megjelenése is várható.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.