Csúnyán megütötték a forintot, a dollár és az euró is durván drágul – hajszál híján történelmet írt a Magyar Telekom
Jól indult, de délutánra elromlott a befektetői hangulat a magyar eszközök piacán, a pesti tőzsde kisebb csökkenéssel zárta a keddi kereskedést, a forint pedig számottevő gyengüléssel fordult rá a késő délutáni órákra.

A kereskedők az iráni háborúval kapcsolatos fejleményekre figyeltek, Donald Trump elhalasztotta az eszkalációt a Közel-Keleten. Ezzel együtt a technológiai szektorban indult eladási hullám folytatódott, az amerikai kötvényhozamok emelkedése pedig a teljes tengerentúli piacra nyomást helyezett. A kockázatkerülés pedig Európában is éreztette hatását.
A BUX index 0,2 százalékkal 131 773 pontra ereszkedett átlag feletti, 32 milliárd forintos kereskedési forgalomban. A vezető hazai részvények felemásan teljesítettek.
- Az OTP 0,9 százalékkal 40 170 forintig esett,
- a Richter árfolyama 0,6 százalékkal 12 380 forintig csúszott vissza.
- A Mol papírjai 0,6 százalékkal 4060 forintra drágultak,
- a legjobban teljesítő Magyar Telekom kurzusa pedig 4,2 százalékkal 2654 forintig ralizott.
A távközlési részvény záróára ezzel egy forintra megközelítette a 26 éve beállított 2655 forintos történelmi csúcsát.
Kereskedj és fektess be a jövő technológiájával – Bárhol, bármikor!
A megjelenés támogatója az Equilor Befektetési Zrt.
A forint délelőtti erősödési kísérlete is gyorsan elakadt, délután három óra körül pedig gyorsult a hazai fizetőeszköz gyengülése.
Az euró jegyzése 0,7 százalékkal 362,9 forintig szaladt fel délután öt óráig, ez napon belül 0,7 százalékos leértékelődés.
A dollárhoz képest 1,2 százalékot gyengült a hazai valuta, a keresztárfolyam egészen a 319-es szint közeléig került feljebb.
A régiós devizákhoz képest is tetemes a forint lemaradása. A cseh korona 0,6 százalékkal, a lengyel zloty 0,4 százalékkal drágult a tőzsdezárásig.
Az ÁKK hétfőn 50 bázisponttal csökkentette a legnépszerűbb lakossági állampapír kamatát, ez az Erste elemzői szerint újabb jele lehet a közeledő jegybanki lazításnak. A jelenlegi piaci körülmények és az MNB kommunikációja alapján ez az eshetőség nem a jövő héten, hanem a júniusi ülésen kerülhet az asztalra.



