Ez Magyarországnak is fontos lehet: Moszkva már nem számol az európai gázpiaccal
Kevesebb lehet a korábban gondoltnál a volt Szovjetunió határain kívülre tartó orosz földgázexport, és Kína olcsóbban kaphatja a gázt, mint azzal korábban az orosz hatóságok számoltak.

A Reuters birtokába került dokumentum azelőtt került nyilvánosságra, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök Kínába látogatna, ahol kínai kollégájával, Hszi Csin-pinggel az energetikai együttműködésről is tárgyalnak. A visszafogott előrejelzés az Oroszország szocio-ökonómiai kilátásait 2029-ig taglaló tanulmányban jelent meg, amelyet egyelőre nem hoztak nyilvánosságra.
Európának nem jut orosz gáz
Az egykori Szovjetunió határain átnyúló vezetékes gázexport idén 75 milliárd köbméter lehet, kevesebb a tavalyi 78,2 milliárd köbméternél, majd jövőre 82,5 milliárd köbméterre nőhet. A 2028-as és 2029-es kivitel 82 és 84,5 milliárd köbméter lehet, szemben a korábbi 87 milliárd köbméteres becsléssel.
Ebben szerepet játszhat az Európai Unió azon terve is, mely 2027 novemberétől kitiltaná az orosz gázt a közösségből, tehát Magyarország ellátását is érintheti.
Bár Törökország nem tagja az EU-nak, Ankara csak egy évre hosszabbította meg szerződését Moszkvával, ami 22 milliárd köbméterről szól. Ugyanakkor 2027-től Kína fokozatosan egyre több orosz gázt kaphat, a növekedés elérheti a 47 százalékot is a jelenlegi szintről, így évi 56 milliárd köbméter földgázt szállíthat Kínának Oroszország, a 12 milliárd köbméter kapacitású új, Távol-Kelet vezeték elindítása és a Szibéria Ereje vezetéken történő szállítások 6 milliárd köbméteres növelése miatt.
Kína olcsóbban kap gázt, mint Európa
Azonban Kína olcsóbban kapja az orosz gázt, mint Európa vagy Törökország, miután az árak az olajárakhoz vannak kötve, nem az európai szpot árakhoz. Az orosz hatóságok becslése szerint ez azt jelenti, hogy
Kína 30 százalékkal fizethet kevesebbet az európai vásárlóknál.
Az előrejelzés szerint ráadásul 2027–2029 között a Kínába tartó vezetékes export ára 7 százalékkal alacsonyabb lehet a korábban becsültnél, így ezer köbméterenként 224–236 dollár körül mozoghat.


