A román CEC privatizációs folyamatában versenyben maradó befektetők (az OTP és a Görög Nemzeti Bank) tudnak arról, hogy a CEC megkezdte egyes bankfiókjainak eladását, és ebben semmi „különleges” nincs – mondta Georgia Radu, a CEC sajtóirodájának vezetője a Világgazdaságnak.
Az Evenimentul Zilei című román napilap szerint a CEC „fű alatt” még a privatizáció lezárása előtt megkezdte több tucat vidéki fiókjának eladását. Georgia Radu elmondta, hogy azokat az egységeket értékesítik, amelyeknek építése abbamaradt, mivel a privatizáció miatt minden beruházást leállítottak. Továbbá azokat a „túldimenzionált” fiókokat adják el, amelyek a bank korábban elfogadott fejlesztési tervei szerint a szükségesnél nagyobbak.
Felhívta a figyelmet, hogy az ingatlanok eladását a privatizációt felügyelő pénzügyi tárca is jóváhagyta, továbbá azt is cáfolta, hogy az 1864-ben alapított bank rendkívül értékes, impozáns bukaresti székhelyét is eladják, mivel műemléki jellege miatt az állam tulajdonában marad, és eredetileg sem képezte a privatizálandó csomag részét. A CEC-nek van Romániában a legtöbb, 1391 fiókja, zömmel vidéki közepes és kistelepüléseken.
Ugyanakkor Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója közölte, hogy a bank továbbra is érdeklődik a román takarékpénztár iránt, azonban szerinte irracionálisan magas az ottani kormány által kért eladási ár, s ez meghiúsíthatja az egész tranzakciót. VG
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.