A novemberi kötelező gépjárműfelelősség-biztosítási (kgfb) kampány eddig eltelt időszakában a legtöbb szerződést a KÖBE szerezte - derül ki a CLB Független Biztosítási Alkusz adataiból. Ezt követően némileg "sűrűsödik" a mezőny, hiszen nem sokkal lemaradva egymástól a Signal, az UNIQA, a MÁV és az OTP Garancia következik a sorban. (A MÁV új kgfb-szerződést csak december elsejétől fogadhat be, amennyiben persze a PSZÁF nem hosszabbítja meg a moratóriumot.)
A legtöbb szerződést eddig az Allianz Hungária Biztosítónál mondták fel, akit némileg lemaradva a piac második legnagyobb szereplője, a Generali-Providencia Biztosító követ a sorban. Igaz, a két társaság is szerez új ügyfeleket, ám nettó alapon mínuszban vannak. Egyelőre több szerződést veszít, mint nyer a Posta Biztosító, az Union és a K&H Biztosító. Az átlagos megtakarítás már most a kampány elején több mint 21 ezer forint, amely folyamatosan nő, ahogy egyre több kötés születik - mutatott rá Mestyán András, a CLB igazgatója.
Az elmúlt egy hét statisztikái alapján elmondható, hogy a kgfb-váltás legnagyobb nyertesei a nagyvárosban lakó fiatal vezetők. A biztosítók a 25 év alatti vezetők körében több esetben is 10 százalék feletti díjemelést hajtottak végre, miközben a legkedvezőbb díjakat számukra jellemzően a két biztosító egyesület kínálja. A legolcsóbb és legdrágább ajánlatot adó biztosító díjában 250-300 ezer forintos különbség van, ami mindenképpen váltásra sarkallhatja az autóst. Sikeresnek bizonyult az ugyancsak a biztositastipp.hu exkluzív szolgáltatása, az aktív kommunikáció, amelynek keretében egy chat program segítségével azonnal lehet "beszélgetni" a CLB szakértőivel. A legtöbben a biztosító egyesületekről, illetve biztosítóváltás folyamatáról érdeklődnek, de volt, aki csak megköszönte a CLB segítségét - emelte ki Mestyán András. VGO
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.