A KBC Securities régiós bankpiaci szakelemzői a jövő héten jelentő OTP-től 47 milliárd forintos nettó profitot várnak a harmadik negyedévben: ez alig valamivel – nagyjából fél százalékkal – több, mint az idei második negyedévi 46,8 milliárdos nyereség.
A KBC legfrissebb elemzésében az első kilenc hónap becsült kumulált profitja 140 milliárd forint lehet, ez 19,3 százalékos év/év változást jelent. Az értékpapírcég szerint a kamatbevételek az idei esztendő harmadik negyedében 98,7 milliárd forintot érnek el, 35 százalékkal meghaladva a második negyed adatát. A nem kamatjellegű bevételeket a vizsgált időszakban 137,7 milliárdosra becsüli a brókercég, ez 31,4 százalékos visszaesés az előző negyedévhez képest. A teljes árbevétel 132,7 milliárd forint lehet a harmadik negyedben, 8,2 százalékkal több, mint a második negyedév bevétele, a kilenchavi árbevételt 369,3 milliárdra teszik, 16,5 százalékkal nagyobbra, mint a tavalyi év azonos időszakában volt. (Elemzői konszenzust lapzártáig az OTP esetében még nem közöltek.)
A KBC továbbra is fenntartja vételi ajánlatát az OTP-re, amely a régió legolcsóbb bankja, 2007-es évi jövő idejű (forward) P/E mutatója (árfolyam/nyereség arány) 10,2 százalék, szemben a régió bankjainak átlagos 15,9-es mutatójával. A KBC elemzői rámutatnak arra, hogy az OTP az egyedüli nagybank a régióban, amely „diszkontáron” forog az FTSE Eurofirst 300 mutatójában szereplő hitelintézetek 11,2-es P/E átlagarányához képest. Az elemzők szerint a Magyarország ikerdeficitje adta kockázati tényezőt már rég beárazták a befektetők.
A második számú bankpapír, az FHB a tegnapi kereskedésben történelmi csúcsáron, 1730 forinton cserélt gazdát; ez vélhetőleg nem az eredményvárakozások, hanem a privatizációhoz kapcsolódó spekulációk miatt következett be. Az FHB-nál viszont piaci konszenzus is van: becslések szerint az idei év harmadik negyedében 1,71 milliárd forintos nettó profitról számolhat be a bank, ez 13,3 százalékos csökkenés a tavalyi azonos időszakban realizált 1,97 milliárdos nyereséghez képest. A konszenzustól kismértékben – de nem az irányultságban – eltér a KBC várakozása, amely szerint az FHB a harmadik negyedben 1,95 milliárd forintos (IFRS szerinti) nettó profitot produkál, ez az előző negyedévhez képest 17,2, a tavalyi azonos időszakhoz viszonyítva 0,9 százalékkal magasabb. A kilenchavi 5,70 milliárd forintos becsült kumulált profit 12,3 százalékkal marad el a tavalyi év első kilenc hónapjának eredményétől a KBC szerint.
Az IEB ma várható gyorsjelentésétől nem várnak robbanást a piacon, a konszenzusokban sem szerepel. Árfolyamát is spekulációk, főleg az anyabank, a SanPaolo-IMI és az Intesa korábbi, fúzióról szóló hírei alakították. Mostani tőzsdei árfolyama egy hónap alatt csaknem öt, egy év alatt pedig 132 százalékos növekedés eredménye. VG
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.