BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Makroadatok alapján tájékozódik a héten a New York-i tőzsde

A héten elsősorban az infláció alakulásával kapcsolatos makrogazdasági adatok alakítják majd a New York-i értéktőzsde irányadó mutatóit.

A héten lát napvilágot az októberi amerikai termelői és fogyasztói inflációs adat, miközben a kiskereskedelmi cégek először közölnek majd előrejelzést arról, hogy milyen karácsonyi forgalomra számítanak.

A Thrivent Financial egyik elemzője azt mondta, hogy a benzinár csökkenése és az alacsony munkanélküliség hatására az emberek valószínűleg többet költenek majd, miközben az sem elhanyagolható tényező, hogy Donald Rumsfeld védelmi miniszter távozásával valószínűleg mérséklődnek a háborúval kapcsolatos aggodalmak és nő a lakossági bizalom a karácsonyi időszakban.

A részvénybefektetők szempontjából kedvező, hogy az amerikai félidős választásokon a demokraták nem csak a képviselőházban, de a szenátusban is többségbe kerültek, ami azt jelenti, hogy a kormány az elnökválasztásokig már nem sok új törvényt lesz képes keresztülvinni a törvényhozáson, így a befektetési környezet kiegyensúlyozott lesz.

Pénteken a Nasdaq Composite index 0,58 százalék (13,71 pont) emelkedéssel 2389,72 ponton fejezte be a napot, a 30 vezető ipari részvény DJIA mutatója 0,04 százalékkal (5,13 ponttal) 12 108,43 pontra nőtt.

Az elmúlt héten a Nasdaq 2,53 százalékkal, a DJIA 1,02 százalékkal erősödött. A Nasdaq heti emelkedése két hónapja a legnagyobb volt.

A makrogazdasági adatok keddtől kezdik befolyásolni a részvényeket. Kedden jelenik meg a munkaügyi minisztérium októberre vonatkozó termelői árindexe. Szerdán hozzák nyilvánosságra a jegybank október 24-én kezdődött kétnapos kamatalakító ülésének a jegyzőkönyvét, amikor a kamatalakító Nyíltpiaci Bizottság (FOMC) 5,25 százalékon tartotta a célkamatot, már a harmadik egymást követő alkalommal. Csütörtökön az októberi fogyasztói inflációval kapcsolatos számokat ismereti a munkaügyi minisztérium.

A Julius Bear egyik elemzője rámutatott arra, hogy a nyár közepe óta erőteljesen nőttek a részvényárak azokra a várakozásokra, hogy az amerikai szövetségi tartalékbankrendszer (FED) leáll a kamatemeléssel. Június vége óta a Fed valóban nem emelt kamatot, azt szinten tartotta és most többen arra számítanak, hogy a következő kamatváltoztatás már csökkentés lesz. Ez a várakozás azonban csak akkor teljesülhet, ha kordában tartható az infláció és ezért kiemelkedően fontosak a héten ismertetésre kerülő inflációs adatok.

A részvényeket továbbra is befolyásolja a kőolaj áralakulása. A héten a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) olajfajta hordónkénti ára 45 centtel nőtt. A júliusi 78,40 dolláros rekordár óta a WTI ára 24 százalékkal esett.
A Dow Jones által megkérdezett elemzők véleményének az átlaga szerint az októberi átfogó termelő árindex - az energiaárak további csökkenés miatt - 0,6 százalékkal hanyatlott a szeptemberi 1,3 százalékos süllyedés után. Az élelmiszer és energiaárak nélküli termelői maginfláció esetében 0,1 százalékos emelkedést várnak a szeptemberi jóval nagyobb, 0,6 százalékos növekedést követően.

Az adatokat kedden 14:30-kor hozzák nyilvánosságra.

Csütörtökön 14:30-kor közlik az októberi fogyasztói árindexet. Az elemzők az átfogó mutató 0,2 százalékos csökkenését várják a szeptemberi 0,5 százalékos hanyatlás után. A maginfláció estében 0,2 százalékos emelkedést valószínűsítenek, ami azt jelenti, hogy már a negyedik egymást követő hónapban nőtt hasonló mértékben.

Kedden 14:30-kor ismertetik az októberi kiskereskedelmi eladások alakulására vonatkozó adatokat. A szakértők azzal számolnak, hogy csökkentek az eladások az autóértékesítések mérséklődésére és a benzin árának a hanyatlására. A szakértők 0,4 százalékos átfogó októberi kiskereskedelmi eladáscsökkenésre számítanak és arra, hogy az autóeladások nélküli kiskereskedelmi értékesítés 0,2 százalékkal mérséklődött.

A héten még folytatódik a vállalati negyedéves eredményismertetés. Kedden különösen sok kiskereskedelmi cég, köztük a Home Depot, a Staples, a Target és a Wal-Mart Stores eredményeit közlik. A technológia cégek közül a héten hozza nyilvánosságra negyedéves adatait egyebek között az Applied Materials és a Hewlett-Packard. (MTI Eco)

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.