BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

CEC: ma végre kiderülhet, ki nyert

A többszöri, talminak bizonyuló ígérgetés után ma már nagy eséllyel megtudhatjuk, hogy a magyar OTP vagy a görög National Bank of Greece veheti-e meg az utolsó állami tulajdonban lévő román bank, a Casa de Economii si Consemnatiuni (CEC) 69,9 százalékát. A privatizációt ellenző nacionalista Nagy Románia Párt és a szociáldemokraták szenátorai szerdán még megpróbáltak egy olyan törvényt elfogadtatni a bukaresti szenátusban, amely megtiltotta volna az államnak a CEC eladását.

Ha a szenátusi szavazás csupán jelzésértékű, a nyertes magyar vagy görög befektető akkor is komolyan összeráncolhatta homlokát a privatizációs folyamat lezárása előtt egy nappal szokatlanul ható bankelnöki nyilatkozat hallatán. Eugen Radulescu CEC-elnök szerint a banknak 200 milliós eurós tőkeinjekcióra lenne szüksége, ellenkező esetben 2007-ben nem tudnak hiteleket nyújtani. A feltőkésítést természetesen a nyertes vevőnek kell majd végrehajtania, vagy a magánosítás esetleges megfeneklésekor az államnak. Ez utóbbi esetben a tőkeinjekciót a költségvetésből kellene fedezni.

Eugen Radulescu szerint a CEC idei nyeresége 40 millió euró körül alakulhat, és ez az összeg nagyobb is lehetne, ha a román jegybank pár hónapja nem rendelt volna el szigorításokat a hitelintézetek működésére vonatkozóan. Az elnök szerint a magánosításra vonatkozó kormánydöntés eddigi késedelme nem tett jót a CEC-nek, hiszen leálltak a magyarországi OTP-hez hasonló múltú, nagyságú és presztízsű banknál elengedhetetlen, a piaci trendek által követelt modernizációs folyamatok.

Egy román gazdasági lap írása szerint a magyar OTP vezetőinek nyilatkozatai alapján a CEC megszerzése már nem kiemelt cél, főleg a régióban végrehajtott idei költséges akvizíciók után.

Jeroen Kremers, a Nemzetközi Valutaalap romániai ügyekért is felelős igazgatója a privatizáció szükségességét hangsúlyozta tegnapi nyilatkozatában. Leszögezte: a CEC magánosításának több mint egyéves elhúzódása elbátortalanított több jelentős vevőt, s ezalatt a bank piaci részesedése folyamatosan csökkent. SA

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.