Magyarország hitelminősítésének stabil kilátással való A1-ről A2-re történő rontását a hazai deviza még aznap délután erőteljesen lereagálta, az euróval szembeni jegyzése elérte a 256,22 forintot is. A tengerentúlon karácsony második napján, kedden már munkanap volt, így a New York-i kereskedésben a forint euróval szembeni jegyzése 255-ös értéken volt, ez tegnapra már 253 alá került.
A forintpiac nemhogy pánikkal, hanem inkább megnyugvással fogadta a Moody’s döntését: a leminősítés már rég a levegőben volt, most végre a várakozás feszültsége is eltűnt a kereskedésből, egyébként is a besorolás rontását már beárazták. A döntés ugyanis a múltra vonatkozik, a stabil kilátás – ami pozitívumként értékelhető – pedig a jövőre.
A piac már várta ezt a leminősítést, amely ráadásul csekély mértékűre sikeredett, s ez már önmagában jó jel. Ezt tetézi, hogy mi optimistábbak vagyunk a kormány intézkedéseinek kimenetével kapcsolatban, így az amúgy is igen ritkán változtató Moody’s vélhetően a közeljövőben nem ront tovább a hitelbesorolásunkon – véli a Concorde Értékpapír Zrt.
Konklúzióként levonható: a Moody’s leminősítése azt tükrözi, hogy szerintük a magyar hitelképesség a makrogazdasági mutatóinkkal együtt romlott, azonban e rontás után is kifejezetten magas értékelést kaptunk a fejlődő piacok közt. A hitelminősítő lépését az S&P BBB+ besorolásunk kilátásának negatívról stabilra emelése előzte meg néhány nappal, épp a kormány által kidolgozott megszorító intézkedések hatására. Ezek a lépések már arra utalnak, hogy az eddig folyamatosan csökkenő hitelbesorolásunk talán elérte mélypontját, ráadásul egész magas szinten, így ez támogathatja a jövőben a magyar pénzügyi befektetéseket.
Mindenképpen figyelembe kell venni azonban, hogy a devizapiacon alacsony volt a likviditás, amikor egy-egy szélsőségesebb megbízás teljesülése erősen kilendítheti az árfolyamot. A régió devizapiacainak egészét nézve inkább stagnálás, mérsékelt eladói hangulat jellemezte.
Az elemzők az év végéig fennmaradó két kereskedési napban is alacsony forgalomra számítanak. A hazai szakértők év végére, 2007 elejére 252 forintos euróárfolyamot várnak, és ez, úgy tűnik, meg is lesz, ami igazán szép teljesítmény azután, hogy a hazai fizetőeszköz az idén június 30-án 283,08-as szinten elérte történelmi mélypontját.
A dollár jegyzése tegnap 192,30 forint körül ingadozott. Tehát a magyar deviza piacát az ünnepek közötti kereskedésnek megfelelő, alacsony forgalom és kisebb mozgások jellemezték, nem úgy a régió más devizáit. A zloty gyengült az euróhoz képest, ám a forint nem követte a lengyel devizát. A zlotygyengüléssel egy időben a cseh korona is mérsékelten veszített értékéből, nem úgy a jelentősen erősödő szlovák korona.
A BUX kisebb hullámvasutazás után 0,80 százalékos erősödéssel, 24 369 ponton fejezte be a csonka hét első tőzsdei kereskedési napját.
A vezető részvények drágultak, és a kereskedés motorja – mint általában – az OTP volt. A papír forgalma 5,5 milliárd forint volt, 0,7 százalékkal, 8369 forintra erősödött.
A BUX kisebb hullámvasutazás után 0,80 százalékos erősödéssel, 24 369 ponton fejezte be a csonka hét első tőzsdei kereskedési napját.
A vezető részvények drágultak, és a kereskedés motorja – mint általában – az OTP volt. A papír forgalma 5,5 milliárd forint volt, 0,7 százalékkal, 8369 forintra erősödött.-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.