BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tolonganak a vevők az olajpapír piacán

Az eddigi viszonylag érdektelen decemberi kereskedés után az elmúlt két napban jelentősen megugrott az intézményi kereslet a MOL papírjai iránt, mivel hétfőn és kedden is egyaránt elérte a 60 ezres nagyságrendet az intézményi vételek mennyisége. A több hétig viszonylag teljesen kiegyenlített kereskedés után az elmúlt napokban felpörgő kereslet akár egy vételi trendet is megalapozhat a MOL esetében.

Az indexpapírok közül még mindig elsősorban az OTP számít a professzionális befektetők favoritjának, mivel azok napról napra folyamatos vételeket generálnak, így az árfolyam is látványosan egyre magasabbra szárnyalhat. A pénzmozgások alapján a historikus adatokhoz képest ugyan nem tekinthető magasnak a vételek aránya, azonban továbbra is bíztató, hogy december folyamán végig a pozitív tartományban zárt a nettó pozíció.

A december 5-i fordulat óta a Magyar Telekom piacán egyértelműen a vevők uralják a terepet, az elmúlt héten látott két korrekciós napot is mint vételi lehetőséget használták ki az intézmények. Kérdéses azonban, hogy érkezik elég utánpótlás ahhoz, hogy az MTelekom új lokális csúcsra törjön a következő napokban. (Concorde Call)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.