BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Folytatódott a profitrealizálás a pesti börzén

Tegnap is folytatódott a profitrealizálás az OTP és a Magyar Telekom piacán, de a MOL-nál már megjelentek a vevők. Az OTP és a Magyar Telekom nettó pozíciója minimális mínuszba zárt tegnap, mivel több nagyobb kaliberű játékos úgy vélte, hogy ezeken az árszinteken már "biztos, ami biztos" alapon inkább zsebre teszi a profitot. Ennek ellenére ez a csekélyebb mértékű eladói aktivitás valószínűleg inkább majd csak arra lesz elég, hogy visszafogja, illetve egy kis időre megakassza az elmúlt másfél hétben megindult vételi sorozatot.
A MOL esetében december óta nem érte el az intézményi egyenleg a 30 ezres nagyságrendet, a historikus adatokhoz képest ez az érték, azonban nem tekinthető kiemelkedően magasnak. Ennek ellenére az mindenképp bizakodásra ad okot, hogy a több mint egy hónapja tartó eladói trend talán ezzel a lendülettel és további utánpótlással megtörhet.
A gyógyszergyártók esetében szinte teljesen kiegyenlítettek voltak az
intézményi egyenlegek, mivel az Egisnél némi vételi erőt, a Richternél pedig alig érezhető eladói nyomást lehetett regisztrálni. Mindenesetre az
megállapítható, hogy a nehézsúlyú eladók már három napja nem léptek a
parkettre. (Concorde Call)

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.