A következő években is dinamikus növekedés jellemezheti az Európai Unió két újoncának, a román és a bolgár befektetési alapoknak a piacát. Az elmúlt esztendőben közel 88 százalékos bővülésen átesett román, illetve a mintegy 3,5-szeres ugrást realizált bolgár befektetési alapok ugyanis mind a konstrukciók számát, mind a vagyonuk volumenét illetően komoly lemaradásban vannak a régió többi országához képest.
A 2006-os évet mindössze 88,5 millió leva (45,25 millió euró) befektetési vagyonnal indító bolgár befektetésialap-piac az elmúlt év végére 305 millió fölé tornázta fel magát, miközben a 16 alapkezelő immáron 39 alapot kezelt (ebből 16 tavalyi indítású). A konstruk-ciók között a vagyon 80 százalékát birtokló vegyes és a részvényalapok dominálnak (összesen 30 alap). A tavaly márciusban színre lépő Raiffeisen Asset Manage-ment komoly növekedést ért el, az év végére közel 16 százalékos piaci részesedésével már a dobogó első fokára állhatott fel. Egyre nagyobb szeletet hasít ki a bolgár befektetésialap-piacból az OTP Alapkezelő és a DSK Bank közösen alapított alapkezelője is, amely 2005 végén egy bolgár pénzpiaci, egy vegyes és egy részvényalapot indított útjára; tavaly novemberben pedig már a határon túl is forgalmazta euróban kibocsátott két OTP-részvényalapjának befektetési jegyeit – mondta érdeklődésünkre Simon Péter, az OTP Alapkezelő üzletfejlesztési menedzsere. Az alapok számának bővülése mellett időközben jelentősen nőtt a befektetési alapokat forgalmazó DSK-bankfiókok száma, így mára több mint 110-ben érhetik el a bolgár befektetők a két OTP-részvényalapot. Ez is hozzájárult érdemben ahhoz, hogy míg 2006 végén 11,7 százalékos piaci részesedésével még csak az ötödik helyen szerepelt a DSK-vagyonkezelő, addig ez év január közepén már a második helyre tornázta fel magát, a kezelt vagyont illetően 48 millió leva fölé nőtt a volumen. Az idén új alapok indítását is tervezik a DSK-alapkezelőnél.
Romániában – a román alapkezelők szövetségének, az UNOPC-nek az adatai szerint – 2006 végén 32 nyílt végű konstrukció létezett, ezek összesített vagyona 633 millió lejt (186,8 millió eurót) tett ki, s az ugrásszerű bővülést jól illusztrálja, hogy egy év alatt 9 új alap alakult. A 32 nyílt végű alap zöme UCITS-alap, azaz európai útlevele van, az összvagyon mintegy 70 százaléka pedig a 23 vegyes, illetve részvényalapban található.
Ami a román befektetési alap legnagyobb szereplőit illeti, a legtöbb alapot (4) a Certinvest és a Pioneer tudhatja magáénak, míg a legnagyobb vagyont a BCR Asset Management kezeli.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.