BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hitelek néhány óra alatt

Hitelezés. Akár órák alatt is hozzájuthatnak az igényelt öszszeghez az ügyfelek a hitelintézeteknél: több bank ugyanis az időtényezőt is bevetette az ügyfelekért folytatott versenyben. Az ingatlanfedezet nélküli személyi hiteleknél akad olyan ajánlat, amely szerint az igénylő – a bírálathoz szükséges dokumentumok hiánytalan benyújtását feltételezve – akár egy órán belül is hozzájuthat a kért összeghez. A gyors bírálat lehetősége persze többnyire a viszonylag kis összegű – félmillió forintos vagy az alatti – kölcsönökre vonatkozik, de a bankok internetes honlapjain található ajánlatok tanúsága szerint néhány napon belül már többmilliós összeg felvétele is megoldható.

A Budapest Bank Privát Kölcsön Expressz néven dolgozott ki gyorsan és viszonylag egyszerűen igényelhető, fedezet nélküli konstrukciót: a kölcsön felső határát ötszázezer forintban határozták meg, a kérelmet pedig fél óra alatt bírálja el a hitelintézet. Az ügyfél a kölcsönt készpénzben is felveheti, de akár aznap a számláján is tudhatja a kért összeget.

Hasonló elven működik a CIB Bank Gyorskölcsön névre keresztelt terméke: ennek öszszege 75 ezer és félmillió forint között mozoghat, a kérelmet pedig a beérkezéstől számított egy órán belül elbírálják a hitelintézetnél, és ezt követően megtörténik a folyósítás is. A CIB ráadásul kedvezményes kezelési költséget is kínál gyorshiteléhez: ennek viszont feltétele, hogy az ügyfél a jövedelmét a banknál vezetett számlára utaltassa, és két csoportos megbízást is adjon.

Az MKB Bank személyi kölcsöne – amelynek összege 300 ezer és ötmillió forint között lehet – öt munkanap elérhető el, amennyiben az ügyfél mellékeli a bírálathoz szükséges dokumentumokat és a feltételeknek is megfelel. A bank a pozitív hiteldöntést követően az ügyfelet levélben értesíti, amely a hitelkérelmi nyomtatványal együtt képezi a kölcsönszerződést: így az ügyfélnek nem kell még egyszer felkeresnie a bankot.

Az OTP Bank szintén elég szigorú feltételeket szabott magának személyikölcsön-konstrukciója bírálatánál: az ügyfél kérelmét a hitelintézet fiókjaiban akár 30 perc alatt elbírálják, a kölcsön pedig még aznap az ügyfél számláján lehet, így értelemszerűen fel is használható. Az OTP Bank szintén díjazza a lojális ügyfeleket: ha a kérelmező alkalmazottként dolgozik, és olyan OTP lakossági folyószámlája van, amelyre legalább fél éve jövedelemátutalás érkezik, a kölcsön igényléséhez elegendő személyi igazolványát bemutatnia. VG

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.