BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kitörésre kész a forint

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

A forint várható gyengülése miatt az euróvétel látszik jó befektetési döntésnek – derül ki a lapunk által megkérdezett piaci szakértők által elmondottakból. Nyár közepéig alacsony a valószínűsége annak, hogy az euróárfolyam a 250 forintos kurzus alá csökkenjen, elsősorban hazai tényezők miatt, mint például a növekvő infláció – véli Németh Dávid, az ING Bank elemzője. Hozzáteszi viszont, hogy az idén „még láthatunk 245 forintos euróárfolyamokat, de 250 forint alatt mindenképpen”. Egyelőre viszonylagos nyugalom van a magyar deviza piacán, az elmúlt napok 252–254 forintos eurókurzusa inkább oldalazásnak tekinthető, az elmozdulások egy százalék körüliek voltak.

A forint 252–254-es sávban mozgása, valamint a növekvő volatilitás azt jelzi, hogy a magyar deviza kész kitörni valamelyik irányba – hívja fel a figyelmet az ING Bank elemzője. Szerinte inkább valószínű a forint gyengülése a már jelzett növekvő inflációs nyomás miatt, hiszen a hatósági árak – mint a gázé, a villamos áramé, a közlekedési tarifáké – emelkedése mellett a központilag nem befolyásolható árak is nőnek, mint például az élelmiszereknél, ahol a pékek már bejelentették a számottevő drágítást. Az élelmiszerek esetében akár ársokkot is tapasztalhatunk a piacon. Február-márciusra 260–265 forintos eurójegyzéseket valószínűsít az ING szakértője, aki szerint a márciusra várható váltás a jegybankelnöki poszton, illetve az esetleges márciusi budapesti tüntetések arra késztethetik a befektetőket, hogy ideiglenesen megszabaduljanak a forinttól. A magyar jegybank mindenesetre nehéz és kényes helyzetben lesz az elkövetkező hónapokban, hiszen nem mehet döntéseivel az infláció elé, mert azt kockáztatná, hogy indokolatlanul túlerősödne a forint, az események utáni kullogás pedig veszélyes. Németh Dávid szerint az MNB-nek a piaccal való szinkronicitásra kell törekednie, ez pedig a lehető legnehezebb feladat.

A MoneyMoon Befektetési és Pénzügyi Tanácsadó Kft. további forintgyengülésre számít, így azt tanácsolja a befektetőknek, hogy vegyenek eurót a jelenlegi szinteken. Trippon Mariann, a CIB Bank vezető elemzője arra hívta fel a figyelmet: kedvezően hathat a forint árfolyamának alakulására az, hogy az Egyesült Államokban már nem tartanak annyira a recesszió megjelenésétől, hiszen a tegnap délutáni amerikai, a vártnál jobb házépítési, illetve a szintén jól alakuló új munkanélküliségi adatok távol sem utalnak a korábban vélt gazdasági visszaesésre. VG

Erősödés a régiós piacokon

Az optimista befektetői hangulat tovább erősödött tegnap régiónkban, főleg Lengyelországban.

A Fitch Ratings felminősítette a lengyel devizaadósságot a korábbi BBB+-ról A– kategóriára, ezért száguldás kezdődött a piacokon. A tőzsdeindex 4 százalékos szárnyalással történelmi csúcsra jutott, a zloty pedig 3,87 euróra erősödött.

Drágult a szlovák korona is, késő délutánra 34,654 euróra. A cseh korona árfolyamát hektikus mozgások jellemezték, ám a jó amerikai makroadatok és a lengyel devizaadósság felminősítése után a 27,884 euróról 27,818-re erősödött.

A Fitch Ratings felminősítette a lengyel devizaadósságot a korábbi BBB+-ról A– kategóriára, ezért száguldás kezdődött a piacokon. A tőzsdeindex 4 százalékos szárnyalással történelmi csúcsra jutott, a zloty pedig 3,87 euróra erősödött.

Drágult a szlovák korona is, késő délutánra 34,654 euróra. A cseh korona árfolyamát hektikus mozgások jellemezték, ám a jó amerikai makroadatok és a lengyel devizaadósság felminősítése után a 27,884 euróról 27,818-re erősödött.-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.