BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kockázatos, hogy az APEH szedi a magánnyugdíjpénztári tagdíjakat?

Mostantól a magánpénztári tagdíjakat is az APEH szedi be. A pénztárak egyelőre súlyos kockázatokat látnak az átállásban, míg az adóhivatal elnökhelyettese szerint a pénztárak munkája így jóval egyszerűbb és olcsóbb lesz - írja a Népszabadság.

A pénztárak azon aggódnak, hogy hiányzik az APEH-nél még az az informatikai háttér, ami a - pillanatnyilag - 2,6 millió magánpénztári tag adatainak feldolgozásához kell. A feladat már azért sem egyszerű - állította korábban Nagy Csaba, a Stabilitás Pénztárszövetség és egyben az OTP-pénztárak elnöke egy háttérbeszélgetésen -, mert a munkáltatóknak is át kell állniuk az új szisztémára. Sokaknak pedig - különösen az egyéni vállalkozók tömegeinek - maga az elektronikus adóbevallás is új feladat. Az aggodalom hátterében az áll, hogy kárt szenvedhet a pénztárak befektetési tevékenysége, ha késnek a befizetések.

Juhász István, az APEH elnökhelyettese szerint ennél nagyobb feladattal is megbirkóztak már, ami az adatfeldolgozást illeti. A befizetést pedig 24 órán belül továbbítják majd a címzett pénztárnak, tehát nincs arról szó, hogy "ráülnének" a pénzre. Az APEH egyébként minden pénztártag számára - hasonlóan más adónemeknél bevett gyakorlathoz - három számlát nyit majd: az alapbefizetésre, a késedelmi és az önellenőrzési pótlékra. A pénztáraktól a változás annyi beruházást igényel, hogy - az adatvédelmi törvények betartásának szavatolásával - fogadni tudják az adóhivataltól érkező adatokat. (Népszabadság)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.