A lakossági ügyfelek számára is elérhetővé kívánja tenni a mintaportfóliók közötti választás lehetőségét a CIB – fogalmazott lapunknak Cseh György, a CIB Alapkezelő vezérigazgatója.
Az alapkezelő ugyan nem új szereplője a hazai „portfólióalap”- szegmensnek, hiszen tavaly nyáron útjára indított három terméket is (Reneszánsz, Gótika és Impresszió néven), ám azok kizárólag a privát banki ügyfélkörnek szóltak. (A minimális befektetési összeg ötmillió forint volt.)
A CIB Koktél elnevezésű új alapcsalád ugyancsak három kockázati profilú alapból áll össze: a Koktél 1. a kockázatkerülő, a Koktél 2. a kiegyensúlyozott, a Koktél 3. pedig a nagyobb rizikót vállaló ügyfeleket célozza meg. Az alapcsalád saját, meglévő alapokból „építkezne”, ez annyi különbséget jelent a privát banki ügyfeleknek szánt konstrukciókkal szemben, hogy esetükben a versenytársak alapjaiból is szemezget az alapkezelő – magyarázta Cseh György. A privát banki szegmens számára létrehozott „portfólió-alapcsalád” az idén egyébként – a tavaly már útjára indított Euró Reneszánsz mellett – egy euró- és egy dolláralapú konstrukcióval bővülne – tudtuk meg.
A „portfólióalapok” piacán decemberben jelent meg az OTP Alapkezelő, bár esetében a háttérben egy másik cél is meghúzódott: kockázat/hozam szempontjából igazodnak a 2009-től kötelezővé váló választható magánnyugdíjpénztárak portfóliójának összetételéhez. Az OTP Prémium Klasszikus Alap vagyonát nagyrészt hazai kötvény- és ingatlanalapba fekteti, az OTP Prémium Növekedési Alap befektetései között döntő súllyal abszolút hozam és részvényalapok befektetési jegyei szerepelnek, míg az OTP Prémium Kiegyensúlyozott Alap befektetései mintegy 50-50 százalékos arányban oszlanak meg alacsonyabb kockázatú – pénzpiaci, kötvény és ingatlan –, valamint magasabb rizikójú alapok – abszolút hozam és részvény – befektetési jegyei között.
Az Erste Alapkezelő három portfóliót kínál a befektetőknek: az Erste Konzervatív, a Kiegyensúlyozott és a Dinamikus Alapot. Közülük az Erste kötvény-, pénzpiaci és ingatlanalapjába befektető konzervatív konstrukció, illetve a kiegyensúlyozott portfólió – amelyben az előbbi három mellett az Erste részvény- és garantált alapjai is helyet kaptak – tudta gyarapítani vagyonát az elmúlt hónapokban, míg a dinamikus portfólióból – amely öt ESPA-konstrukcióval egészül ki – folyamatosan vándorol el a tőke. Ez utóbbiban vélhetően a gyenge visszamenőleges hozam is szerepet játszhat, teljesítménye ugyanis alulmúlja a másik két konstrukció hozamát.
A K&H Alapkezelő K&H válogatott alapcsaládja is – ezen belül a befektető kockázatviselő képességének megfelelően négy különböző portfólió közül válogathat – az eszközérték lassú lemorzsolódásával szembesülhetett. VG
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.