BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Részvényeladást javasol a Raiffeisen

A Raiffeisen Bank a magyar részvények eladását javasolja, mivel véleményük szerint a tőkepiacok egy elnyújtott korrekció felé haladnak 2007 első negyedévében. Az osztrák bank elemzői arra számítanak, hogy a magyar részvénypiac tíz százalékot esik március végéig. A Raiffeisen prognózisa döntően már teljesült is, hiszen az év első kereskedési napjától számítva a BUX már nyolcszázalékos mínuszban áll, közel került a 23 000 ponthoz. A bank szakértői szerint vételi lehetőségre leginkább a második negyedév közepén lehet számítani, de akkor is csak abban az esetben, ha az Egyesült Államokban nagyobb megrázkódtatások nélküli, enyhe gazdasági lassulás következik be, nem pedig egy nagyobb visszaesés.

A Raiffeisen prognózisával teljesen ellentétes véleményen van a Pioneer Investments Austria befektetési társaság, amely egyéves időtávra adott ki elemzést. A Der Standard hasábjain a cég vezető részvényelemzője az előző évre jellemző kedvező trend folytatását várja a kelet-közép-európai részvénypiacokra. Ő is felhívta azonban a figyelmet arra, hogy az árfolyamok magas volatilitására lehet számítani az év egészében.

A szerdai elemzői megnyilatkozások legérdekesebbje azonban minden bizonnyal a szintén osztrák Erste csoporté, amely az OTP korábbi, 9900 forintos célárát jelentősen, 10 600 forintra emelte. (Tegnap a papír több mint háromszázalékos zuhanást követően 8000 forint alá gyengült.)

Az Erste elemzője szerint az OTP P/BV (árfolyam/könyv szerinti érték) hányadosa alapján jelenleg 11 százalékos diszkonton forog a papír. Még magasabb árazásbeli anomáliát feltételez a P/E (a piaci árfolyam és az egy részvényre jutó adózott nyereség aránya) alapú árazás, amely jelenleg 40 százalékos diszkontot mutat a régiós szektortársakhoz képest. Így az Erste szerint a régiós bankszektor részvényeit tekintve az OTP továbbra is az egyik legjobb vételnek számít.

A szakértők általában az OTP-nél a következő két évben mérsékelt növekedésre számítanak, de a kilátások jók, mivel az utóbbi évek akvizíciói megnövelték a hitelintézet jelenlétét a régióban, ahol alacsony a banki ellátottság, és magasak a növekedési lehetőségek. VG

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.