BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Síbiztosítás: az enyhe tél kára

A síbiztosítások értékesítésén is érzékelhető az enyhe tél, a hazai biztosítók azonban optimisták: kitolódott síszezonnal és így a tervszámok elérésével számolnak.

Bár Ausztriában a múlt héten elkezdődött havazások nyomán kicsit fellélegezhettek a hazai utasbiztosítási piac szereplői, az egész Európát mindeddig jellemző hóhiány, az enyhe tél bizony tetten érhető a síbiztosítások értékesítésénél. „Mind az egyéni, mind a csoportos utaknál a tavalyihoz képest kevesebben kötöttek síbiztosítást” – osztotta meg eddigi tapasztalatait Horváth Péter, az utasbiztosítások terén piacvezető QBE Atlasz Biztosító igazgatója, ám hozzátette: korai megkongatni a vészharangot, hiszen még csak a szezon elején tartanak. A 2005/2006-os síszezonban is később, karácsony környékén kezdték el utazásaikat a síelők, s most is csúszás tapasztalható. A szerényebb pénztárcájú nagyobb síelői réteg ugyanis, amely a közeli Szlovákiát, Alsó-Ausztriát célozza meg, még nem indult el a hóhiány miatt – magyarázta Horváth Péter.

A biztosítást kötők számának csökkenése hátterében az enyhe tél mellett az is meghúzódik, hogy többen – sajnos rosszul – úgy gondolják, a bankkártyájukhoz kapcsolódó utasbiztosítás, illetve az európai egészségbiztosítási kártya teljes körű fedezetet nyújt számukra – mutatott rá Bartók-Nagy András, az EUB elnök-vezérigazgatója.

Az Uniqa Biztosító ugyanott tart síbiztosításai értékesítésénél, mint a tavalyi szezonban (közel kétezer kötés), bár a 2005/2006-os idényben a december eleji indulás helyett csak a hónap közepén léptek színre a kifejezetten síelőknek szóló Szuper G+ termékükkel.

Az Allianz Hungária Biztosítónál ugyanakkor az enyhe tél – eddig – nem nyomta rá a bélyegét értékesítési statisztikájukra, nem mutatkozik visszaesés – közölte a társaság érdeklődésünkre. Sőt, 2006 decemberében kétszer annyi szerződést kötöttek, mint egy évvel korábban. A Winterthur sem tapasztalt decemberben díjbevétel-visszaesést, bár mint megjegyezték: nyilvántartásuk nem különbözteti meg az utasbiztosítások célországát.

A biztosítók azonban nem látják borúsan az idényt, véleményük szerint ugyanis a mostani síszezon április közepéig kitolódhat. Ezt főleg a meteorológusok bizakodásával magyarázzák, előfordulhat, hogy mégiscsak beköszön a hideg a hónap végére. . Ami a síbiztosítások penetrációját illeti, érzékelhető változást nem tapasztalnak a hazai cégek, a lefedettség nem sokkal haladja meg a 40-50 százalékot. Bár jó irányban történő elmozdulásként értékeli Karsai Márta, az OTP Garancia Biztosító főosztályvezetője, hogy a síelni indulók egyre tudatosabbak, hiszen jól tudják, hogy egy esetleges baleset után a hegyi mentés költsége könnyen elérheti az egymillió forintot.

A síelők számára kínált utasbiztosítások palettája igen széles: jelenleg kilenc biztosító nyújt utasbiztosítási terméket Magyarországon, összesen mintegy 40 különböző típusú utasbiztosításból választhatnak az ügyfelek.

A cégek többségénél a síelést a snowboarddal együtt tartalmazza a normál utasbiztosítás, ám míg egyes biztosítótársaságoknál pótdíj megfizetése ellenében biztosítható a sífelszerelés, addig máshol ezt tartalmazza az alapdíj.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.