Nincs vége az aranykornak
A banki szereplők lassú fogyatkozása nem meglepő Magyarországon, hiszen könnyű belátni, hogy egy ilyen méretű piacon nincs tere huszonöt-harminc versenyzőnek – véli Simonyi Tamás, aki a KPMG-nél a pénzintézeti szektor fúziós tanácsadásának a vezetője a régióban. Ami a közeljövő várható fejleményeit illeti, az igazgató úgy vélekedett: szinte biztos, hogy az FHB-t valamelyik hazai szereplő veszi majd meg, és – bár nyilatkozatok szintjén sok az érdeklődő a hazai bankok között – három-négy olyan pályázó lehet, aki ténylegesen ajánlatot is tesz a hitelintézetre.
Az univerzális bankokból – véli Simonyi – még mindig túl sok van Magyarországon, hiszen ellentétben a hozzánk hasonló léptékű Ausztriával, Portugáliával vagy Svájccal, ahol két-három nagybank dominál, nálunk hét-nyolc szereplő működik, s ők minden piaci területen igyekeznek képviseltetni magukat. Az univerzális banki lét pedig – mutat rá – drága, hiszen komoly infrastruktúrát, piaci jelenlétet igényel. A jelenlegi körülmények között egy univerzális bank tíz százalék körüli piaci részesedésnél érheti el a kritikus tömeget, ez pedig ennyi versenyzőnél – gondolva az OTP domináns pozíciójára – értelemszerűen lehetetlen. A nagyobb hazai szereplők ebből a szempontból egyelőre könnyebb helyzetben vannak, hiszen a kamatmarzsok hazai szintje jóval magasabb a Nyugat-Európában szokásosnál, és ez jelenleg a kisebb piaci súly mellett is biztosítja a kellő megtérülést.
A dobogós helyekért folyó harc persze tovább éleződhet a következő években, ám – érvel Simonyi – a bankok tulajdonosainak ez csak presztízsszempontból lehet érdekes, a lényeg mindig a megtérülésen van.
A hazai bankszektorban még rengeteg tartalékot lát a szakértő, és bár extenzív – harmincszázalékos vagy a fölötti – növekedésre már nincs kilátás, a következő években a tizenöt-húsz százalékos bővülés azért erősen valószínűsíthető. Ha a mostani kormányzati intézkedések elérik a céljukat és a gazdasági bővülés visszaáll az évi négy-öt százalékos szintre – ez remélhetőleg két-három éven belül megvalósul –, az jótékonyan hathat a bankok teljesítményére is, és a szektor a lassítást követően visszatérhet a dinamikus bővülés útjára. Egy ötszázalékos GDP-növekedési ütem ugyanis minden addicionális hatás nélkül is tíz-tizenöt százalékos banki bővülést indukál. Magyarországon még mindig viszonylag alacsony a pénzügyi szolgáltatások penetrációja, tehát van egy utolérési tendencia, és az húzza magával a bankszektort. Elég csak arra gondolni – emeli ki Simonyi Tamás –, hogy hazánkban a készpénz és a postai csekk szerepe még mindig igen jelentős, a bankkártya- és jelzáloghitel-piac továbbra is komoly növekedési lehetőség előtt áll, és – bár a piaci szereplők egyre szofisztikáltabb szolgáltatásokat kínálnak – az itthon elérhető termékpaletta még mindig elmarad a Nyugat-Európában megszokottól.
Az igazgató szerint a kamatadó bevezetése a legjobb eszköznek bizonyult arra, hogy a hoszszabb távú és viszonylag kockázatosabb megtakarítások felé terelje a háztartásokat, hiszen a megtakarítók által leginkább preferált lekötött betétekkel már – adó után – többnyire csak negatív reálhozam érhető el. Ugyanakkor nem csak a megtakarítások szerkezetének kell változnia, a megtakarítók arányánál is bőven van tere a növekedésnek. Magyarországon ugyanis a lakosság nagyjából negyedének van értékelhető megtakarítása, Nyugat-Európában pedig pont ekkora aránynak nincs. Ezen a helyzeten – mutat rá az igazgató – a jövedelmi szint javulása sokat segíthet majd.
Ami a régiós terjeszkedésben érdekelt hazai szereplőket illeti: Simonyi Tamás szerint nekik a fejlődő kelet-európai piacokra – Romániára, Oroszországra, Ukrajnára, Szerbiára – érdemes koncentrálni, ugyanis itt még sok organikus bővülési potenciál van, „nincs megdolgozva” a piac. Ukrajnában és Oroszországban még adott a lehetőség komoly akvizíciókra, igaz, nem olcsón: egy mérlegfőösszege alapján tíz-tizenötödik helyen álló bank ára Ukrajnában ötszázmillió eurónál kezdődik. Az OTP számára ugyanakkor – vélekedik – most nem az a feladat, hogy újabb felvásárlásokkal próbálkozzon, hanem az, hogy a már megszerzett bankokat integrálja a csoportba, és jövedelmezővé tegye. Ennek megfelelően a hazai piacvezető várhatóan most egy időre megáll a vásárlással: nem szabad megfeledkezni viszont arról, hogy évi nagyjából hétszázmillió eurós nyereségének az osztalék után megmaradó részét valahol be kell fektetnie, tehát a jövő év második felében már újabb akvizíciós lépések várhatók az OTP-től. Az egyébként – véli Simonyi –, hogy az OTP a regionális bankcsoporttá válás útjára lépett, teljesen logikus lépés. A magyarországi tevékenység magas jövedelmezősége ugyanis romolhat, a bank piaci részesedése pedig lassan olvad: e hatást – felhasználva az itthoni piaci átalakulás tapasztalatait – a külföldi terjeszkedéssel kiválóan lehet semlegesíteni.
Ami a szélesebb földrajzi értelemben vett fejleményekről az igazgató elmondta: a hitelintézetek koncentrációjának logikus következménye lehet, hogy valamelyik, a régióban erős bankcsoportot – legyen az akár az OTP, egyik-másik görög bank vagy éppen az Erste – egy globális szereplő felvásárol. Rövid távon egy ilyen fúziónak persze kicsi a valószínűsége – hiszen ezek a hitelintézetek most a virágkorukat élik –, de előbb-utóbb mégiscsak bekövetkezhet.
