BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Pluszban a BUX, vegyes régiós mozgások, enyhe csökkenés nyugaton

 Erősödve sikerült zárnia a BUX-nak, pedig sokáig még kétségesnek látszott a pozitív eredmény. A nap középpontja a BÉT-en a Mol volt. A BUX 0,6 százalékkal 25 855,9 pontra erősödött, forgalma kiemelkedő, az idei átlag csaknem háromszorosa, 100,1 milliárd forint volt. Az olajpapír volt gyakran az egyedüli dráguló papír, amelynek áras szinte folyamatosan nőtt, 2,3 százalékos erősödéssel 22 800 forinton zárt, magas, 80,82 milliárd forintos forgalomban, amely jórészt egy reggeli egymillió egyszázezres darabos kötésnek volt köszönhető.

A többi blue chip nem teljesített jól: a nap vége felé szintén emelkedni próbáló OTP mínuszban mozgott a kereskedés legnagyobb része alatt. A bankpapír stagnálva, 9560 forinton zárt, forgalma 10 milliárd forint volt. A gyógyszerpapírok közül a Richter is a nap végén drágult, de csak 0,05 százalékkal tudott magasabban zárni, 38 650 forinton. Az Egis viszont 0,8 százalékos eséssel fejezte be a napot, 19 000 forinton. A Magyar Telekom is gyengült: 0,65 százalékkal 923 forintra.

A közepes papírok közül a nagyobb forgalmat mutató Fotex 0,8 százalékkal 881 forintra gyengült. A Synergon ára 2 százalékkal 1430 forintra esett, viszont az FHB 1,7 százalékkal 2300 forintra erősödött. Régiónkban 1,82 százalékkal 3632,27 pontra nőtt a WIG20 lengyel fő index értéke, Varsóban folytatódott a legnagyobb európai rézbányának számító KGHM drágulása, 2,6 százalékkal 106,20 zlotyra drágult. A Varsóban is forgó cseh CEZ áramszolgáltató papírja 0,49 százalékkal 143 zlotyra erősödött, főleg azután, hogy a Raiffeisen 8 százalékkal 180 koronára emelte célárát. Prágában viszont nem alakult olyan jól a kereskedés, mint más régióbeli társainál, a PX 0,23 százalékkal 1828,30 pontra csökkent, annak ellenére, hogy itt is drágult, 1,2 százalékkal 1079 koronára a CEZ.

Moszkvában a dollárban vezetett RTS index 0,32 százalékkal 1860,83 pontra, a rubelben számolt Micex pedig 0,33 százalékkal 1645,86 pontra gyengült. Bécsben az ingatlanfejlesztő Immoeast az elmúlt három kereskedési napban először ma tudott drágulni, 1,8 százalékkal 10,4 euróra. A társság mai bejelentése szerint 10,20 eurós áron 27,9 millió részvényt bocsátott ki a balkáni, az orosz és az ukrán piaci terjeszkedés finanszírozására. Az Erste papírjai viszont két nap egymás után gyengültek, trészben annak a sajtóhírnek a hatására, amely szerint panaszt nyújt be az Európai Bizottságnál az Hypo Alpe Adria Bank bajor, a BayernLB meg általi megvétele ellen. Nyugat-Európában késő délután az amerikai tőzsdei gyengülés hatására enyhén csökkentek az indexek, de zömük így is pozitív tartományban volt.

A DAX 0,55 százalékkal 7660,93 pontra, a CAC40 0,04 százalékkal 6092,62 pontra emelkedett, az FTSE100 viszont 0,36 százalékkal 6612,70 pontra gyengült.

Az európai indexeket egyebek között a gyógyszeripari papírok húzták le, köztük a GlaxoSmithKline, a világ második számú pharmacége 2,2 százalékkal 1359 pennyre, a Novartis 1,5 százalékkal 68 frankra. A Marks and Spencer pedig a vártnál rosszabb eladási számokra reagálva 4 százalékkal 709 pennyre zuhant.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.