Surányi György, az Intesa Sanpaolo regionális igazgatója, a CIB Bank elnöke ugyanakkor a különadó kapcsán úgy fogalmazott: a bankrendszer nem igényel extra kedvezményeket az államtól, viszont a diszkrimináció is megengedhetetlen. Hozzátette: a kormányzat leginkább a kiegyensúlyozott, növekedéspárti gazdaságpolitikával támogatja legjobban a bankszektor fejlődését. Surányi kiemelte azt is, hogy a magyarországi bankok jövedelmezősége egyáltalán nem nevezhető kiugróan magasnak: miközben az adóterhek viselésében igen előkelő helyet foglalnak el, tőkearányos nyereségük alapján csak a középmezőnyben szerepelnek a hazai vállalatok között.
Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója szerint a régiós bankszektor az elmúlt 8 évben robbanásszerű fejlődést produkált, ám a nyugat-európai piaccal szemben még mindig jelentős a lemaradása, tehát bőven van tere növekedésnek. Ami az OTP csoportot illeti: bár 2007-et a konszolidáció éveként értékelik a bankcsoportnál, 2008-ban további terjeszkedés várható, annál is inkább, mert Oroszországban rövidesen – egy-másfél éven belül – elfogynak az akvizíciós célpontként szóba jöhető hitelintézetek. Csányi rámutatott: a külföldi leányok – ha mindegyiket a teljes évre konszolidálják – tavaly már 23 százalékkal részesedtek volna a csoport eredményéből, ez az arány az idén 30, 2010-re pedig 50 százalékra növekedhet. Ami a bankcsoport hálózatbővítési terveit illeti: az elnök-vezérigazgató szerint a jelenleg 1300 fiókos hálózat két-három éven belül újabb 300 fiókkal bővülhet. VG
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.