Az Ella Bank felvásárlása után újabb lépést tehet az Axa pozíciójának erősítése érdekében: lapunk értesülése szerint a társaság részesedést vásárolna az OTP Garancia Biztosítóban. Úgy tudjuk, a két biztosító munkatársainak a tegnap esti órákban jelentették be a hírt. Kérdésünkre azonban az Axánál nem kívántak nyilatkozni a tranzakcióról, igaz, nem is cáfolták a hírt. Az OTP Garancia Biztosító úgy tájékoztatta a Világgazdaságot: nincs ilyen információ a birtokukban.
Értesüléseink szerint az Axa szándéka a tranzakcióval elsősorban a nem élet ági szegmensének erősítése lenne, ez ugyanis a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) legfrissebb jelentése alapján az idei második negyedévben a 400 millió forintot sem érte el. Az élet ág ugyanakkor több mint 9 milliárdot hozott a társaságnak, amellyel az életbiztosítási szegmensben 4,21 százalékos piaci részesedést hasít ki magának. (A nem élet ágban produkált gyengébb eredmények miatt azonban összesített jelenléte mindössze 2,17 százalék.)
Az általános biztosítói tevékenység megerősítése mellett az Axa értékesítési hálózatában is szükségessé válhat más csatornák bevonása. Ez év nyarán egyebek mellett ennek érdekében felvásárolta az Ella Bankot, amellyel már létrejött egy erősebb banki értékesítési rendszer. Gecser Ottó, az Axa Biztosító egykori értékesítési és marketing-vezérigazgatója akkor lapunknak is kifejtette: ahhoz, hogy az Axa csoport által kitűzött ambiciózus célnak meg tudjanak felelni, az akvizíció is szükségessé vált. Ahhoz ugyanis, hogy az öt legnagyobb biztosító közé bekerülhessen egy új szereplő, az organikus növekedés nem elegendő; vagy banki háttérre van szükség, vagy kompozit biztosítóvá kell válni. Az Ella megszerzése szerinte felgyorsítja ez a folyamatot.
Az Ella Bank akvizíciója mellett csoportszinten korábban, egy hasonló tranzakcióval már szintén jól járt az Axa. Franciaország legnagyobb biztosítótársasága ugyanis a tavalyi eredményeihez képest 16 százalékkal növelte profitját az első fél évben, ehhez nagyban hozzájárult a Credit Suisse Group érdekeltségébe tartozó Winterthur múlt évi felvásárlása. Az akvizíció révén szerzett életbiztosítási és megtakarítási piacokon a biztosító üzemi nyeresége 25 százalékkal, 1,49 milliárd euróra nőtt a fél év alatt.
Hasonló remények állhatnak a mostani tranzakció mögött is; az OTP Garancia ugyanis piaci részesedésben, illetve díjbevételei alapján is erősebb az Axánál, amellett jóval kiterjedtebb értékesítési hálózata van. A Garancia a Mabisz adatai alapján a negyedik legnagyobb hazai biztosító, 9,16 százalékos piaci részesedéssel, a nem élet ági szegmensben az idei első fél évben több mint 18 milliárd, az élet ágban közel 22 milliárd forintos díjbevételt produkált. A Garancia Biztosítónak eddig nem volt szüksége az efféle közösködésre, régiós szinten viszont nem árthat neki sem, ha az egyik legnagyobb nemzetközi biztosítóval működik együtt.
A hazai pénzügyi piacon egyébként az utóbbi évek trendje, hogy a biztosítótársaságok saját bankkal vagy banki szolgáltatást nyújtó leányvállalattal, a hitelintézetek pedig biztosítóval támogatják meg magukat, vagy együttműködési megállapodást kötnek. VV
A változás néhány bázisponttal a részvény forgalmának szüneteltetését jelentő 10 százalékos áremelkedési küszöb alatt maradt.
Legutóbb szeptember 10-én történt hasonló esemény a bankpapír piacán, akkor 14,5 százalékkal, 10 400 forintra emelkedett az árfolyam, és csak a szünet után folytatódhatott a kereskedés. VGO
A változás néhány bázisponttal a részvény forgalmának szüneteltetését jelentő 10 százalékos áremelkedési küszöb alatt maradt.
Legutóbb szeptember 10-én történt hasonló esemény a bankpapír piacán, akkor 14,5 százalékkal, 10 400 forintra emelkedett az árfolyam, és csak a szünet után folytatódhatott a kereskedés. VGO-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.