BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hozta a terveket az Allianz

A biztosítási díjbevételek 17 százalékkal emelkedtek az Allianz csoport növekedési piacain az idei első fél évben a tavalyi év azonos időszakához képest. A növekedést elsősorban a kínai, indiai és az oroszországi piacoknak köszönheti a biztosító.

Június végéig a növekvő piacok – Ázsia és Kelet-Közép-Európa – forgalma elérte a 6,3 milliárd eurót. A térség működési eredménye 436 millió euró lett, ez 11 százalékos növekedés a tavalyi adatokhoz képest. A csoport nettó nyeresége 21 százalékkal haladta meg a tavalyi számokat, így elérve a 390 millió eurót.

Werner Zedelius, az Allianz igazgatósági tagja az eredmények tükrében elmondta: jó úton járnak az év végi két számjegyű növekedés teljesítése felé, sőt ebben a fél évben túl is teljesítették célkitűzéseiket. Árbevételük növekedésével elégedettek, amely ráadásul magas nyereségrátával párosul.

A csendes-óceáni térségben főleg az indiai és a kínai piacokon elért növekedés hajtja a csoportot. Kínában és Koreában az életbiztosítások a legnépszerűbbek, utóbbi országban a biztosítási díjak összege elérte a 931 millió eurót. Tajvanon egy sikeres akvizíciót követően a lekötött bruttó biztosítási díjak összege csaknem elérte a 900 millió eurót, ez elsősorban a unit-linked termékek sikerének köszönhető. A vagyon- és baleset-biztosítási üzletágat főként Ausztrália lendítette fel, India pedig a gépjármű-biztosításokban erős. Kelet-Közép-Európában, a New Europe országokban (Bulgária, Horvátország, Csehország, Magyarország, Lengyelország, Oroszország, Románia, Szlovákia, Ukrajna) az első fél évben több mint kétmilliárd eurós díjbevételt realizált az Allianz. Éves szinten a díjbevételek 24 százalékkal nőttek, 2,2 milliárd euróra, ebben nagy szerepe volt a sikeres oroszországi Progress-Garant- és a Rosno-akvizíciónak.

Az élet- és egészségbiztosítási üzletág díjbevételeiben 33 százalékos a növekedés, ehhez különösen Lengyelország és Szlovákia járult hozzá: utóbbiban 43 százalékkal nőttek a biztosítási díjak. A vagyon- és baleset-biztosítási üzletágban a lekötött bruttó biztosítási díjak összege az év első felében 21 százalékkal emelkedett a térségben: 1,6 milliárd eurón zárt. A fejlődéshez a gépjárműüzletágban hozott eredményeivel Orosz-, Lengyelország és Románia járult hozzá leginkább, de nőtt a lengyel biztosítók teljesítménye is. VV

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.