Összekötik Szlovákiát Magyarországgal: új kőolaj- és gázvezetékekről születnek megállapodások – "Soha ilyen jó nem volt a kapcsolat"
Szlovákia és Magyarország kapcsolatai soha nem voltak még olyan jó szinten, mint a jelenlegi kormányok idején, ezért az ellenzék azon próbálkozásai, amelyek ezeknek a kapcsolatoknak a megzavarását célozzák, csak a levegőbe lövöldözés szintjén fognak maradni – jelentette ki Juraj Blanár szlovák külügyminiszter a TASR szlovák közszolgálati hírügynökségnek adott év végi interjújában, amelyet kedden tettek közzé.

Az interjúban a szlovák külügyminiszter a szomszédos országokkal fenntartott kapcsolatokról beszélt, hangot adva azon nézetének, hogy a végéhez közeledő évben a bizonyos kérdésekben eltérő vélemény ellenére is minden szomszédos országgal sikerült tovább mélyíteni az együttműködést.
„A törekvés az, hogy a jövőbe nézzünk” – tette hozzá, rámutatva: a két ország összeköttetéseit növelő projektekről születnek megállapodások, például a kőolaj- és gázvezetékekről. Kijelentette: azokon a területeken, ahol azonosak a nézetek, közös érdekvédelem zajlik, ugyanakkor el kell mondani azt is, hogy van több olyan dolog is, amelyekre Magyarországtól eltérő nézőpontból tekintenek.
A szlovák külügyminiszter országa és Csehország kapcsolatai összefüggésében azt mondta: az, hogy az újonnan kinevezett cseh külügyminiszter, Peter Macinka a szomszédos országok közül elsőként Pozsonyba látogatott, azt jelzi, hogy a két ország közti kapcsolat erős, és azt semmilyen politikai vezetés nem tudja megzavarni.
Blanár erről azzal összefüggésben beszélt, hogy az előző cseh kormányzat idején felfüggesztették Prága és Pozsony együttes kormányüléseinek gyakorlatát. Az ugyancsak szomszédos Lengyelországot jelentős regionális partnernek nevezve a szlovák külügyminiszter a politikai együttműködést emelte ki, illetve rámutatott a két ország között előkészületben lévő védelmi ipari megállapodásokra.
Ausztriával kapcsolatban Blanár az együttműködés elmélyítése mellett emelt szót, kiemelve annak energetikai részét, és rámutatva, hogy Ausztria gázimport tekintetében tranzitországgá válhat Szlovákia számára, például Algéria irányából.
A szlovák külügyminiszter úgy vélekedett, hogy Ukrajnával is fontos a jó szomszédi kapcsolatok megszilárdítása, és ennek érdekében mindent meg is tesznek, amit az is mutat, hogy a két ország kormányai már három közös kabinetülést tartottak, amiről egyetlen másik európai uniós ország sem számolhat be. Blanár kijelentette: az ott zajló háború ellenére Szlovákiának fontos, hogy Ukrajna egy olyan stabil demokratikus ország legyen, amely egyenesbe tud kerülni a bajaival.
Először szólalt meg a kormány a szlovákok döntéséről: itt a válasz a Benes-dekrétumok botrányára
A felvidéki magyarság ezután is számíthat a kormány támogatására minden tekintetben – erről beszélt a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Brüsszelben. Szijjártó Péter szerint a kormány elkötelezett amellett, hogy egyetlen magyar embernek se eshessen semmilyen bántódása ezen új jogszabály következtében sem.


