Megtalálták a roncsokat, ezt nem élhette túl a vezérkari főnök – ő már nem rakhatja össze a líbiai hadsereget
A líbiai vezérkari főnököt, Mohammed Ali al-Haddadot szállító repülőgép roncsait megtalálták Törökországban – írta szerdán az AirportHaber. A portál korábban, kedden este azt jelentette, hogy Ankara közelében eltűnt a radarról egy Dassault Falcon 50 magángép, amely a líbiai vezérkari főnököt és ötfős kíséretét szállította, és ezért az Esenboga repülőtéren felfüggesztették a járatokat.

A Haymana térségében végrehajtott kutató-mentő műveletek eredményeként megtalálták egy a radarról eltűnt repülőgép roncsait
– írja a Ria Novosztyi tolmácsolásában a lap. Ezt megerősítette Ali Yerlikaya török belügyminiszter is.
A líbiai Nemzeti Egységkormány (GNA) vezetője, Abdel Hamid Dbeibah bejelentette al-Haddad és kísérete halálát. Walid al-Lafi államminiszter szerint a balesetet műszaki meghibásodás okozhatta.
Líbiai vezérkari főnök: sok emberrel kerülhetett szembe
Az 58 évesen életét vesztő al-Haddad vezető szerepet játszott a hadsereg egységesítésében és a biztonsági struktúrák megerősítésében, ami nem akármilyen feladat a kormánnyal gyakran szembekerülő, rivalizáló milíciák uralta országban. Gyakran tárgyalt külföldi katonai vezetőkkel és diplomáciai partnerekkel.
A roncsok megtalálásának helyszínén a török fegyveres erők, a csendőrség, a Török Katasztrófavédelmi Ügynökség, a Közlekedési és Infrastrukturális Minisztérium, valamint a Belügyminisztérium egységei dolgoznak, az ankarai főügyészség pedig vizsgálatot indított.
A líbiai vezérkari főnököt szállító magánrepülőgéppel a kapcsolat nem sokkal azután szakadt meg, hogy felszállt a török fővárosból, budapesti idő szerint körülbelül 18:52-kor. Szemtanúk erős robbanásról számoltak be az Esenboga repülőtér közelében, amit az IHA hírügynökség szerint a repülőgép lezuhanása okozhatott.
A Magyar Nemzet úgy tudja, nyolcan voltak a lezuhant gépen. A líbiai miniszterelnök, Abdul-Hamid Dbeibah a Facebookon erősítette meg a tragikus balesetet, és háromnapos nemzeti gyászt hirdetett – írja a lap.


