Nagyon fontos dolog készül a háttérben: feloldhatják az egyik legsúlyosabb amerikai szankciót az oroszok ellen – Moszkva benyújtotta a javaslatát
Az orosz külügyminisztérium szerint itt az ideje a közvetlen légi közlekedés helyreállításának Oroszország és az Egyesült Államok között, ami a két ország kapcsolatainak javulását jelképezné.

Alekszandr Guszarov, a tárca Észak-Amerikai Osztályának vezetője az Izvesztyija című napilapnak nyilatkozva hangsúlyozta: a közvetlen járatok újraindítása kézzelfogható bizonyítéka lenne a párbeszéd javulásának és a kölcsönös bizalom erősödésének. A diplomata szerint az ilyen járatok az utasok számára kényelmesebbek, komfortosabbak és időtakarékosabbak lennének.
Guszarov rámutatott, hogy a légtér megnyitása az amerikai légi közlekedési ágazat érdekeit is szolgálná. Szerinte az amerikai légitársaságok 2022-ben bevezetett korlátozásai – amelyek megtiltották az orosz légtér használatát – saját versenyképességüket gyengítették. Az orosz fél idén javaslatokat tett át az amerikai hatóságoknak a légi közlekedés fokozatos és hatékony újraindítására.
A külügyminisztérium kész a mielőbbi, politikamentes és előfeltételek nélküli tárgyalások megkezdésére szakértői szinten, a technikai akadályok közös felszámolása érdekében. A közvetlen járatok 2022 februárja óta szünetelnek a két ország közötti. Az Oroszország és az Egyesült Államok közötti utazásokhoz átszállás szükséges harmadik országokban, ami jócskán megnöveli az utazási időt és a költségeket.
Elszabadult a NATO-főtitkár: kegyetlenül megfenyegette Putyint
Mark Rutte NATO-főtitkár egy interjúban élesen bírálta Vlagyimir Putyint, hangsúlyozva, hogy Oroszország költségvetésének 40 százalékát fegyverkezésre fordítja, és már több mint 1,1 millió emberéletet veszített az ukrajnai háborúban. Rutte szerint Putyin következő célpontja a NATO lehet, ezért a szövetségnek fel kell készülnie egy esetleges támadásra a védelmi kiadások növelésével és Ukrajna további támogatásával.
Hírszerzési adatok alapján egy orosz offenzíva 2027 és 2031 között lehetséges, és hangsúlyozta: ha Putyin újra próbálkozna Ukrajna ellen, a válasz pusztítóerejű lenne. Rutte kiemelte Ukrajna erős biztonsági garanciáinak szükségességét a háború utáni időszakban, ugyanakkor megjegyezte, hogy nincs konszenzus a NATO-tagságról.
Van, aki nagyon jól keres az orosz–ukrán háborún: a kínai légitársaságok
A kínai cégek továbbra is használják az orosz légteret, így jóval gazdaságosabban üzemeltetik a Nyugat-Európába tartó járatokat. Ugyan a három legnagyobb kínai légitársaság kihasználja az előnyét, de veszteségesen működnek.


