Kétszázalékos Fed-ráta
A Bloomberg elemzői konszenzusa az amerikai irányadó ráta huszonöt bázispontos csökkentését prognosztizálja a Fed magyar idő szerint ma kora este esedékes kamatdöntő ülésén, amellyel a tengerentúli alapkamat két százalékra süllyedhet.
A Fedtől a hónap elején még félszázalékos vágást várt az elemzők többsége – azonban egyre többen bírálják az amerikai jegybank szerepét betöltő intézményt, hogy az agresszív kamatvágások előnyei minimálisan, míg annak közvetett hátrányai jóval inkább éreztetik hatásukat az Egyesült Államok gazdaságán kívül. Konkrétabban: a szakértők egyre nagyobb hányada hajlik arra, hogy a rekordmagas nyersanyagárakért inkább a leértékelődött dollárt, mint a készletek hiányát tegyék felelőssé.
Ha az amerikai fizetőeszköz visszaerősödése valóban megálljt parancsolna az elszabadult energia- és élelmiszeráraknak, annak a fejlődő országokban az inflációs nyomás mérséklődésén keresztül látnák komoly hasznát. Arról nem is beszélve, hogy a múlt héten az 1,60 dolláros árfolyamot is elérő euró gyengülése a négyszázalékos rátája mellett kitartani kénytelen Európai Központi Bank helyzetén is valószínűleg enyhítene. Az óvatosabb kamatvágás esélyét növeli az is, hogy már a Feden belül is megszólaltak kritikus hangok, amelyek az inflációs kockázatok elszabadulására igyekeznek felhívni a többi amerikai döntéshozó figyelmét.
Az USA-beli hitelintézeteknek kétségtelenül égető szüksége volt a válság átvészeléséhez az irányadó ráta gyors csökkentésére, azonban egyre több bankot is találni, amely most már inkább az enyhítési periódus befejezését kívánja. Ugyanis az Egyesült Államok gazdaságának eddigi hajtóereje a fogyasztás volt, és a fogyasztók számára a kamatvágások mértékénél kevésbé csökkent a hitelek költsége.
Ráadásul a folyamatosan emelkedő benzin- és élelmiszerárak egyre elviselhetetlenebb terhet rónak rájuk.
Az mindenesetre alátámasztja a további kamatvágások beszüntetése mellett állást foglalók érveit, hogy miközben a dollár sokat javított az uniós fizetőeszközzel szemben a múlt hét közepe óta, kis késéssel ugyan, de az olajárak is süllyedésnek indultak.
A kelet-közép-európai régióban ma a lengyel monetáris tanács tagjai határoznak. A piac várakozása szerint várhatóan marad az 5,75 százalékos ráta, mint ahogyan tegnap Szlovákia sem változtatott 4,25-os alapkamatán. (A szlovák monetáris tanács politikáját az euró karnyújtásnyi közelségbe került bevezetése határozza meg – az irányadó rátának előbb-utóbb az eurózónában meghatározotthoz kell igazodnia.)
A Bloomberg által megkérdezett tizennyolc makrogazdasági elemző közül tízen a lengyel irányadó ráta tartását várják, nyolcan 25 bázispontos kamatemelést valószínűsítenek. Tartásra annak ellenére számítanak többen, hogy a márciusi kamatdöntő ülést követően több lengyel monetáris tanácstag kijelentette: elképzelhető, hogy áprilisban újra elkerülhetetlen lesz a szigorítás.
Elviekben a múlt héten napvilágra került inflációs adat is a szigorítás forgatókönyvét támasztaná alá, hiszen a havi adatok alakulása az elemzői várakozásoknál magasabb áremelkedési ütemre utal. Lengyelországban tavaly október óta haladja meg a pénzromlás üteme a jegybank által elfogadott célszintet. MA


