A fuvarozók életképessége a tét
Európában talán az első olyan megállapodás született meg a fuvarozók és a magyar kormány között, amely az ágazatnak az üzemanyagár-robbanás miatt kialakult válsághelyzetét a problémákat sokoldalú intézkedéscsomaggal kívánja kezelni – mondta lapunknak Wáberer György, a VOSZ soros elnöke a tegnapi aláírást követően. Ebből a szempontból a megállapodást előremutatónak tartja, és meggyőződése, hogy az abban foglaltak határidő szerinti ütemes végrehajtása jelentősen javít a magyar fuvarozók helyzetén.
A Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE) elnöki tisztét is betöltő szakember kedvező jelnek tekinti, hogy egyenrangú félként tárgyalt a vállalkozók szövetsége és a fuvarozói szakma minden érintett érdek-képviseleti szervezete a kormányzattal. A szakma egységesen lépett fel, a költségvetés helyzetét is figyelembe véve mértéktartóan csak a probléma kezelésére koncentrált, és a nagyon intenzív tárgyalások során ebben partnerre talált a közlekedési, a pénzügyi és a szociális tárca vezetőiben.
Ugyanakkor emlékeztetett arra, az ágazat évek óta javasolja és szorgalmazza azoknak az intézkedéseknek a meghozatalát, amelyekkel kapcsolatban most egy kedvező folyamat kezdődött el. Ilyen a nyári forgalomkorlátozás módosítása, a hazai sofőrképzés pénzügyi feltételeinek javítása a szakképzési hozzájárulás értelmes felhasználásával, a kereskedelmi gázolaj jövedéki adójával kapcsolatos visszatérítés lehetősége és mértékének 2010-től kilátásba helyezett csökkentése, valamint számos más, a fuvarozók munkafeltételeit befolyásoló hatósági szabályozás ésszerűbbé tétele – erre vonatkozóan hamarosan szakértői szinten kezdődnek tárgyalások; „tehát mindaz, amiben most megállapodtunk”.
Az üzemanyagárak folyamatos emelkedése világjelenség, tehát ez önmagában nem csökkenti a magyar fuvarozók versenyképességét – mondta. A szakma helyzetét Magyarországon olyan terhek és eljárások rontják, amelyek máshol kisebb és ésszerűbb mértékben sújtják a fuvarozókat. A környező országokhoz képest kiváló közlekedési infrastruktúra, a fejlett logisztikai kapacitások, a minőségi munkavégzés ellenére az ágazatot ma még olyan adók és korlátozások fékezik, amelyek miatt a magyar fuvarozók folyamatosan veszítenek a versenyképességükből. „A tegnapi megállapodás arra ad esélyt, hogy további következetes munkával a kitörési pontnak tekintett logisztikai ágazatunk fejlődhessen, megőrizhesse és növelhesse értéktermelő képességét és nemzetközi tekintélyét” – fogalmazott.
A VOSZ, valamint a fuvarozói érdek-képviseleti szervezetek vezetői hetek óta tárgyaltak a kormány képviselőivel az üzemanyagárak folyamatos emelkedése miatt súlyos válságba került ágazat helyzetét javító intézkedésekről, illetve arról, miként kellene javítani a fuvarozók versenyképességét. A hétpontos megállapodás első eredményeként várhatóan már a hét végétől felfüggesztik a hazatérő és a határtól a telep- vagy lerakóhelyükre igyekvő magyar kamionok közlekedési korlátozását szombaton 15 óráig.
A VOSZ rendkívül fontosnak tartja, hogy sikerült megállapodni a gépjárművezető-képzést támogató projektről. Az egyszeri, 150 millió forintos program mellett a foglalkoztatási válsághelyzetek kezelésére – a vonatkozó munkaügyi rendelet módosításával – lehetővé válik a képzések százszázalékos támogatása a munkaügyi központok és a munkaadók megállapodása alapján. Hasonlóképpen fontosnak tartják a szakképzési hozzájárulásról szóló törvény azon módosítását, amely a közúti közlekedési szolgáltatóknál a C és D járműkategóriára érvényes vezetői engedélyhez kötött munkakörben dolgozók bérét kiveszi a hozzájárulás fizetésére kötelezettek köréből.
Az így a vállalkozásnál maradó pénzt – ellenőrizhető módon – a vezetői engedélyek megszerzését célzó oktatásra, illetve a szükséges továbbképzésekre és veszélyesáru-szállító gépkocsivezetők, belföldi és nemzetközi fuvarozók, belföldi és nemzetközi autóbusz-vezetők, könnyű- és nehézgépkezelők szaktanfolyami képzésére lehetne fordítani.
A jövedéki adó mérséklésével kapcsolatban kedvezőnek értékelte a VOSZ soros elnöke, hogy a Pénzügyminisztérium derogációs kérelmet nyújtott be az Európai Bizottsághoz a kereskedelmi gázolaj közösségi irányelvtől eltérő adókedvezményének jóváhagyása iránt. Mivel azonban számítani lehet az elutasításra, erre a verzióra is tartalmaz megoldást a megállapodás.


