BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

"Butaság az, amit Csányi a minap mondott" - Cáfolja az új tőzsde alapítását Buhl

A Budapesti Értéktőzsde elnökének mindenképpen magyarnak kell lennie, a magyar tőkepiacot jól ismerő szakember kell a pesti börze élére – mondta Michael Buhl, a Wiener Börse társ-vezérigazgatója lapunknak adott interjújában.

A bécsi tőzsdevezér szerint a csütörtöki igazgatósági ülésen kialakult vezetői gárda megfelelő.
Szalay-Berzeviczy Attila hétfőn lemondott tőzsdeelnök helyére nem tudtak új szakembert választani, ezért a következő, valószínűleg ősszel esedékes közgyűlésig Cselovszki Róbert képviseli a tulajdonosokat – mondta, hozzátéve: az, hogy nem találtak új elnököt, nem jelenti azt, hogy senki sem hajlandó ezt a pozíciót elvállalni.
„A mai igazgatósági ülés döntései bizonyítják azt, hogy a sajtóban az elmúlt hetekben megjelent találgatások, miszerint az elnöki posztot akarnám megszerezni, teljesen alaptalanok, eszembe sem jutott, hogy jelöltessem magam az ülésen, amelyen jómagam is részt vettem” – mondta.

„Butaság, értelmetlen lenne az, amit Csányi Sándor, az OTP vezérigazgatója a minap mondott, hogy új tőzsde alapítása is szóba jöhet Budapesten” – szögezte le határozottan Michael Buhl.

A cikk teljes terjedelemben itt olvasható

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.