Nyersolaj: kissé csökkent tavaly a világkitermelés
0,2 százalékkal csökkent a világ nyersolajtermelése a múlt évben, ez napi 130 ezer hordónak felel meg – derül ki a British Petrol (BP) brit olajvállalatnak a világ energiahelyzetéről készített statisztikai kiadványából. A felhasználás 1,1 százalékkal nőtt. A BP szerint a készletek mennyisége nem változott tavaly, 1,24 ezer milliárd hordónyit ért el, ez a kitermelés jelen szintje mellett 41 évre elegendő.
A társaság következtetése: a világ komoly kihívás előtt áll, hogy az olajtermelést és a készleteket – a fokozódó kereslet kielégítésére – növelni tudja. A nemzetközi energiapiaci helyzet meglátásuk szerint kiélezett marad, erősen ingadozó árakkal, tükrözve azt, milyen feszített az ellátás és a kereslet viszonya. Tony Hayward, a BP vezérigazgatója szerint miközben a világon elegendő fosszilis energiahordozó van a termelés növeléséhez, a készleteket csökkentik a politikai tényezők, a hozzáférésükkel szemben támasztott akadályok és a magas adók. A BP szerint 2007-ben az OPEC-en kívüli termelés napi átlagban 200 ezer hordóval nőtt, de az olajkartell tagjainak a termelése ennél jobban csökkent, nem mellékesen ötödik éve. SA


