Szenzáció: 240 forint alatt az euró!
Néhány perce áttörte a forint kurzusa az egykori sáv erős oldalát. Negyed 9-kor 239,7 forintért jegyezték az eurót.
A magyar fizetőeszköz e heti erősödése a szakértők szerint egyrészt a hétfőn várható kamatdöntésnek köszönhető, amely során az elemzők negyed százalékpontos szigorítást várnak, vagyis azt, hogy az alapkamat 8,75 százalékra emelkedik.
A másik ok pedig az, hogy a piac kevésbé veszi már biztosra, hogy az Európai Központi Bank megemeli a következő kamatdöntésen az euró 4 százalékos alapkamatát, emiatt a befektetők kockázatosabb, nagyobb hozamű eszközöket keresnek, mint példéul a forint.


