Vegyen biztosítást ATM-ből!
Az OTP Garancia biztosító által közölt felmérés szerint Nyugat-Európában a külföldre utazók több mint 70 százaléka köt utasbiztosítást, Magyarországon ez az arány évek óta 35 százalék körül mozog. Az Európai Egészségkártya mellett sokan a – gyakran csak csekély összegű fedezetet nyújtó – bankkártyákhoz kapcsolódó biztosításra számítanak, és csak külföldön döbbennek rá az orvosi ellátás költségeinek nagyságára - hangsúlyozza közleményében az utasbiztosítás szerepét a társaság.
Az OTP Garancia Biztosító utasbiztosítása eddig is számos helyen volt elérhető – üzletkötőinél, az OTP Bank munkatársainál, az OTP Bank elektronikus szolgáltatásán keresztül, számos utazási irodában és 2005 novemberétől már a biztosító honlapján is. Az idei utazási főszezon újdonsága, hogy immár az OTP bankjegy-automatáknál is megköthető az utasbiztosítás.


