BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Változatlan a lengyel alapkamat

A kelet-európai új EU-tagok központi bankjai közül három, és Szerbia központi bankja is túl van már a hóvégi kamatértekezleten. Szerdán a Lengyel Nemzeti Bank kamatdöntésén volt a sor: változatlanul, 6,00 százalékon hagyta alapkamatát, az elemzői várakozásoknak megfelelően.

 Júniusban a tizenkét havi infláció 4,6 százalékos volt Lengyelországban - ez több mint hároméves csúcs -, jóval a központi bank folyamatos, 2,5 százalékos célja fölött, és elemzők szerint augusztusig még gyorsulni fog az infláció.

Alakul a piaci konszenzus akörül, hogy a Lengyel Nemzeti Bank szeptemberben negyed százalékponttal szigorítani fog. A Lengyel Nemzeti Bank tavaly, 2007. április végén, egyévi szóbeli figyelmeztetés után kezdte meg a szigorítást az addigi rekord alacsony, 4 százalékos kamatszintről, az EU-beli, nyugati munkapiacok konkurenciája miatt gyorsuló, nagy béremelkedéssel, azzal összefüggésben a termelékenység gyengülésével, az élelmiszerek és az üzemanyagok drágulása miatt érezhető inflációs nyomással magyarázva intézkedéseit.




 Utoljára június végén szigorított. Noha a szigorítás eddigi indokai továbbra is érvényesek, a bank vezetői a júniusi emelés után jelezték, hogy megtorpanásra kényszerülnek a zlotyi gyors drágulása és a gazdasági növekedés lanyhulása miatt. Előzőleg július 21-én a Magyar Nemzeti Bank 8,50 százalékon, e héten kedden a Szerb Nemzeti Bank 15,75 százalékon, és a Szlovák Nemzeti Bank 4,25 százalékon hagyta alapkamatát.

A szlovák szint azonos az Európai Központi Bank (EKB) mostani alapkamatával, miután az EKB e hónap elején negyed százalékponttal szigorított. A szlovák központi bank több mint egy éve nem mozdult, de Szlovákia januártól az euróövezet tagja lesz, ezért központi bankjának ez év végéig csökkentenie kellett volna alapkamatát az EKB szintjére. Ez, a gyors infláció miatt, igen kockázatos döntés lett volna, azonban az EKB legutóbbi kamatemelése "megmentette" a Szlovák Nemzeti Bankot ettől a dilemmától.

A Román Nemzeti Bank csütörtökön, a Cseh Nemzeti Bank augusztus 7-én tartja esedékes kamatértekezletét, mindkét esetben szintén változatlanságot jósol az elemzők többsége. A román alapkamat 10,00 százalékos, a cseh 3,75 százalékos. A cseh korona sorozatos árfolyamrekord-döntései miatt a cseh központi bank elnöke a múlt héten már egyenest kamatcsökkentés lehetőségére célzott. A nagy infláció miatt ez persze alig valószínű, de a továbbra is erős - a bankelnök fenyegetőzésétől csak kissé visszakozott - korona miatt legalább a kamatemelés is kizárható.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.