Alig igényelnek forintalapú, támogatott lakáshitelt a hazai lakossági ügyfelek, holott minimális felárért cserébe elkerülhetnék a devizakölcsönökkel járó árfolyamkockázatot – derül ki a Magyar Nemzeti Bank adataiból.
A hazai statisztikák szerint a júniusig tartó egy év alatt lassan, de folyamatosan mérséklődött a forintban nyilvántartott lakáscélú hitelek állománya: két hónappal ezelőtt mennyiségük már alig haladta meg az 1600 milliárd forintot, ez bő 130 milliárddal kevesebb a bázisidőszakinál. A forinthitelek állományának olvadása következtében ez év februárban a lakáshiteleknél is túlsúlyba kerültek az idegen fizetőeszközben nyilvántartott kölcsönök, és júniusra arányuk már elérte az 51,3 százalékot.
A banki hitelkalkulátorok tanúsága szerint pedig az új lakás építéséhez igényelhető, kiegészítő kamattámogatásos hitelek reális alternatívát jelenthetnek a devizaalapú kölcsönökkel szemben. Az euróalapú kölcsönök a bankoknál nagyjából azonos törlesztőrészlet mellett igényelhetők, mint a támogatott konstrukciók, sőt, nem egy hitelintézetnél jelentős az eltérés az utóbbiak javára. Így van például ez az FHB-nál, amely egy 20 éves futamidejű, 15 millió forintos, kiegészítő kamattámogatásos hitelt 108 ezer forintos havi részlettel kínál, míg az eurókölcsönét havi 129 ezer forint ellenében adja.
A svájci franknál persze már inkább a devizahitel felé billen a mérleg nyelve: a Raiffeisen Banknál a 20 éves, 15 milliós hitelnél harmincezer forint a havi különbség a devizakölcsön javára. Akad viszont hitelintézet, amelynél itt sem ennyire egyértelmű a helyzet: a Budapest Banknál és az FHB-nál alapesetben – nem akciós feltételeket figyelembe véve – egyaránt mindössze 4 ezer forint az eltérés a havi törlesztőrészletben.
A jenalapú hitelek persze „mindent visznek”, ha csak a törlesztőrészletet nézzük: a 20 éves, 15 milliós lakáshitelt minden szereplő havi százezer forint alatt kínálja, szemben a támogatott forintkölcsönök 108 ezer és 130 ezer közötti szórásával.
Az állam által dotált konstrukciók népszerűségét persze az sem emeli, hogy a bankok akciói szinte kizárólag a deviza-lakáshiteleket érintik, amely néhány ezer forintot tovább farag az egyébként sem túl magas törlesztőrészleteken. VG
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.