Viszik a pénzt a befektetők
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságRájár a rúd az alapkezelőkre. A befektetők március óta folyamatosan vonják ki a tőkét az alapokból: a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének (Bamosz) adatai szerint az első fél évben összesen 109 milliárd forintot vittek el az alapkezelőktől az ügyfelek, és a trend júliusban is folytatódott – derül ki a MoneyMoon befektetési tanácsadó cég statisztikáiból.
A piaci teljesítmények alapján pedig a hetedik hónapban erre már nem igazán volt okuk. Az állampapír-piaci hozamcsökkenéseknek köszönhetően a hosszú lejáratú kötvényekbe fektető alapok egyhavi átlagos hozama a Bamosz adatai szerint júliusban csaknem 3,4 százalékos volt, közülük is kiemelkedett az OTP Maxima, amely 5 százalékosnál is nagyobb nyereséget hozott. Az ügyfelek ennek ellenére 5,7 milliárd forintot vontak ki a hosszú kötvényalapokból. „A múltbéli rossz teljesítmény miatt vonták ki a befektetők a tőkét a kötvényalapokból” – magyarázza a jelenséget Forián Szabó Gergely, a Pioneer Alapkezelő befektetési igazgatója. Forián hozzátette: a kisbefektetők néhány hetes késéssel követik a piacot, ezért ha a magas hozamok kitartanak, visszatérhet a tőke a kötvényalapokba. A szegmensen belül a legnagyobb vesztes a 3,8 százalékos hozamot elért Erste Nyíltvégű Kötvényalap lett, amelyből csaknem 1,9 milliárd forint távozott, de a Maximából is kivontak 809 milliót. Hasonlóan jártak a rövid kötvényalapok: a MoneyMoon számítása szerint 6,2 milliárd forintot vettek ki belőlük a befektetők. A nagy vesztes az 1,8 százalékos hozamot elért OTP Optima lett, amelyből 4,6 milliárd forintot vontak ki.
A pénzpiaci alapokból 3,9 milliárd forintot vettek ki a befektetők. A legnagyobb vesztes a Budapest Alapkezelő volt, amelynek két alapjából júliusban több mint 2,6 milliárd forintot vittek el. Több mint 3,5 milliárd forintos tőkekivonást szenvedtek el a hetedik hónapban a likviditási alapok is. A legtöbb pénzt, 3,6 milliárd forintnyit, a legnagyobb magyarországi alapnak számító OTP Tőkegarantált Alapból vették ki, a legtöbb friss tőkét, csaknem 2,3 milliárd forintot a K&H Alapkezelő likviditási alapja gyűjtötte össze.
A magyar részvényalapokkal sem bántak kesztyűs kézzel a befektetők: 1,6 milliárd forintot vittek el belőlük. Pedig a Budapesti Értéktőzsde szárnyalt júliusban, így nem csoda, hogy a MoneyMoon által vizsgált öt hazai részvényalap átlaghozama is meghaladta az 5 százalékot. A veszteség nagy részét, mintegy 1,5 milliárd forintot a magyarból éppen régiós alappá átalakuló Generali Gold szenvedte el.
Az ingatlanpiacban érdekelt alapokból is rohamosan távozik a tőke. Júliusban befektetőik 11,36 milliárd forintnak próbáltak jobb helyet találni. Igaz, ebben a szegmensben a hozamok is alacsonyabbak voltak, havi szinten egy százalék alatt maradtak. VG


