Pénz- és tőkepiac

Melyik a legrokonszenvesebb bank?

Idén harmadik alkalommal mérettetnek meg a hazai hitelintézetek a Mastercard - Az Év bankja versenyen, ráadásul ebben az évben először keresik az "Év társadalmilag felelős" bankját is.

"Az év bankja 2008." versenyre idén jóval több pályázat érkezett, mint az elmúlt években - mondja Gauder Milán, MasterCard Magyarországért, Horvátországért és Szlovéniáért felelős üzleti igazgatója. Míg a díj elsődleges célja, hogy biztosítsa a banki termékek számára a megmérettetés fórumát, az sem elhanyagolható, hogy a verseny hatására nő a lakosság tájékozottsága a banki termékkategóriákkal kapcsolatban- teszi hozzá az igazgató.

Az elképzelés sikerét jól mutatja, hogy Csehország után, ahol már hetedik éve rendezik meg a bankok viadalát, idén Ukrajnában, Lengyelországban és jövőre Szlovéniában is elindul a verseny– hangsúlyozza Gauder Milán.

 

A hazai verseny idei résztvevői többek között: Budapest Bank, CIB Bank, Citi Bank, Erste Bank, FHB Bank, Fortis Bank, K&H Bank, Magyar Cetelem Bank, Magyar Takarékszövetkezeti Bank, MKB Bank, OTP Bank, Raiffeissen Bank, UniCredit, és a Volksbank.

Az esemény fővédnöke Bajnai Gordon, nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter.

Kategóriák:

1. Az év bankja 2008

Az év Bankja címet az a bank kapja, amely a zsűri megítélése szerint a legjobb eredményt érte el az elmúlt egy évben a következő területeken: piaci részesedés növelése, fiókhálózat bővítése, ügyfélszám gyarapítása, termékfejlesztés.

2. Az év leginnovatívabb bankja 2008

A leginnovatívabb bank kategóriában az a bank lesz a legesélyesebb, amely az elmúlt egy évben érdemben hozzájárult a hazai bankszektor fejlődéséhez, egy-egy új, itthon még nem elterjedt termék meghonosításával, modern, ügyfélbarát értékesítési csatorna kifejlesztésével, vagy az ügyfelek tájékozódását jobban segítő ügyfélszolgálat, honlap üzemeltetésének indításával.

3. Az év bankára 2008

Ennek a kategóriának nyertesét a bankok vezetőinek szavazata határozza meg.

4. Az év legrokonszenvesebb bankja

2008 A kategória győztesét a közönségszavazás eredménye alapján hirdetik ki.

5. Az év lakossági hitelterméke 2008

Az év lakossági hitelterméke kategória legjobbjának kiválasztásakor a zsűri a bankok az elmúlt egy évben kínált hiteltermékeit hasonlítja össze (akár forint-, akár devizaalapú, akár fogyasztási, akár lakáscélú termék).

6. Az év lakossági megtakarítási terméke 2008

 Az év megtakarítási terméke a zsűri megítélése szerinti legjobb, az elmúlt egy évben kínált megtakarítási termék (akár forint-, akár devizaalapú, akár betét, akár akár befektetési jegy, esetleg valamilyen strukturált termék).

7. Az év lakossági folyószámla terméke 2008

Az év folyószámla terméke kategóriában a termék sokszínűsége, praktikussága vagy árazása lesz döntő.

8. Az év lakossági elektronikus banki szolgáltatása 2008

Az év elektronikus banki szolgáltatása kategóriában azon bankok indulnak eséllyel, amelyek rendelkeznek ügyfélbarát, modern értékesítési csatornával (internet banking, mobile banking, wap-banking).

9. Az év társadalmilag felelős bankja 2008

Az év társadalmilag felelős bankja kategóriában azon bankok jelentkezését várjuk, amelyek úgy érzik, hogy a 2007-2008-as időszakban működésüket olyan átfogó – a bank tágan értelmezett környezetére és a társadalomra kifejtett hatásait tekintetben tartó – elvek mentén gyakorolták, amelyek érdemessé teszik e címért történő megmérettetésre.

A verseny győztesei egy éven keresztül használhatják a „MasterCard – Az év bankja 2008.” emblémát és megnevezést.

.

MasterCard hiteltermék Bank hitelintézet e-bank megtakarítás
Kapcsolódó cikkek