Pénz- és tőkepiac

OTP: maradnak a devizaalapú hitelek, de magasabb kamattal

Az OTP Bank továbbra is nyújt devizaalapú hitelt, a feltételek és a kamatmértékek azonban változnak - közölte az OTP Bank pénteken az MTI-vel. A bank őszi megtakarítás-ösztönző programja több mint 60 milliárd forint lakossági forrást vonzott.

A OTP Bank stabil forint- és devizaforrásai bázisán a támogatott és piaci kamatozású forinthitelek széles körét nyújtja, és továbbra is folyósít deviza alapú hitelt. Ugyanakkor a nemzetközi pénzpiaci helyzet hatására és a kedvezőtlen reálgazdasági folyamatok miatt módosít a hitelhez jutás feltételein és a kamatmértékeken - áll a hitelintézet sajtóközleményében.

Az OTP árazási testülete a lakáscélú és a szabad felhasználású változó kamatozású kölcsönök körében differenciált mértékű kamatváltoztatásról döntött, a módosítások november elejéig hatályba lépnek.

A bank a megnövekedett forrásköltségeket csak részlegesen hárítja az ügyfelekre. Így például a már meglévő devizaalapú hitelszerződések körében mindössze fél százalékponttal emelkednek a kamatok. Ez például egy 5 millió forint összegű, 20 éves futamidejű JPY, illetve CHF alapú lakáshitelnél 1.200-1.400 forintos havonkénti törlesztőrészlet-változást jelent.

OTP hitel devizaalapú kamat
Kapcsolódó cikkek