BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Elkeseredett harc - Hamarosan "félbevághatja" az alapkamatot a Fed

Elemzők szerint az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed üzenete egyértelmű: hajlandóak akár rekord alacsony mértékűre vágni az alapkamatot, hogy ezzel segítsék a válság miatt gyengélkedő gazdaságot.

Ahogy az amerikai alapkamat egyre közelít a nullához, a Fed ismeretlen területre téved, ennek ellenére a szervezet elnöke hangsúlyozta, hogy nem fogynak ki a munícióból a gazdaság élénkítéséért folytatott harcban – jelenti az AP. Hogy pontosan milyen lépések következnek, az hamarosan kiderült, Ben Bernanke ugyanis mára hívta össze a Fed vezetőségének két napos megbeszélését.

A Fed már eddig sem óvatoskodott: a korábbi döntéssel meghatározott egy százalékos alapkamatra csak egyszer volt példa az elmúlt fél évszázadban. Számos közgazdász szerint a Fed "félbevághatja" az alapkamatot, amely így a fantasztikus, 0.5 százalékos negatív rekordot érné el. Egyes közgazdászok azonban még ennél is erősebb, háromnegyed százalékpontos csökkentést várnak.

Ugyanakkor a rendkívüli mértékű kamatvágás hatása elsősorban pszichés és nem materiális lehet – véli a ClearView Economics elnöke. Ken Mayland szerint a döntés javíthatja a gazdasági közérzetet és a remények szerint segít a bizalom helyreállításában.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.