A szakértő elsősorban az élelmiszer-alapanyagok – ezen belül pedig leginkább a gabonafélék – árának felfutására számít az idén. Ennek oka: a gazdasági lassulás az ipari fémek és az energiahordozók árának csökkenését, ha nem is teljes mértékben, de indokolja, ezzel szemben a mezőgazdasági termények fogyasztási oldala ilyen rövid idő alatt nem változhat meg drasztikusan.
Az élelmiszer-alapanyagok mellett kiemelten ígéretes befektetési lehetőséget lát Szűcs az aranyban is, amelynek unciánkénti ára a szakember szerint rövidesen ismét átlépheti az ezerdolláros szintet. Közvetlenül az árupiacokon azonban nehéz kereskedni.
Egy átlagos befektető alapokon keresztül érheti el hatékonyan ezeket a piacokat, és a hazai konstrukciók közül akad jó néhány, amely az elmúlt hetek árupiaci ralijának köszönhetően rövid távon ismét szép teljesítményt produkált. Kiemelkedően teljesített például a CIB Nyersanyag Alapok Alapja és a Budapest Energia Alap, ezek az elmúlt egy hónapban 13,45, illetve 7,71 százalékos hozamot biztosítottak az ügyfeleknek.
Továbbá csaknem 4,5 százalékos hozammal büszkélkedhet a BNP Paribas árupiaci alapja ugyanebben az időszakban, és nagyjából 2 százalékot hoztak a klienseknek a Budapest Alapkezelő Metálmix, illetve Agrár elnevezésű konstrukciói is.