Szigorodó feltételek
Aligha lehet arra számítani, hogy a banki hitelből „kicsúszott” hazai kis- és középvállalatok (kkv) számára a lízing jelenthetné 2009-ben „mentőövet”, hiszen a kockázatok növekedése miatt számos új elemmel kell szembenézniük 2009-ben. Önerőelvárás tekintetében óvatosabbak lettek a lízingcégek, másfelől a kockázatkezelési politikájukban a korábbiakhoz képest jóval nagyobb hangsúlyt helyeznek az ügyfelek pénzügyi stabilitására, kevésbé nyitottak a tisztán eszközfedezet melletti finanszírozásra – adott helyzetképet Báti Balázs, a Budapest Lízing Zrt. vezérigazgatója. A magasabb eszközfedezeti szint elérése érdekében az önerő emelkedik, hiszen szűkebb a másodpiaci értékesítés lehetősége – hangsúlyozta Nagy Péter, az Erste Leasing vezérigazgatója, hozzátéve: a biztonságosabb konstrukciókra (például zárt végű pénzügyi lízing) helyeződik a hangsúly, s a pusztán likviditást szolgáló visszlízingügyletek tiltólistára kerülnek. A lízingcégek sem függetleníthetik magukat a pénzpiaci folyamatoktól – mutattak rá a Raiffeisen Lízingnél, s ennek következményei közé sorolják a szigorúbb kockázati feltételeket, a magasabb önerőigényt, a forrásdrágulás miatt 2-3 százalékkal magasabb kamatszinteket, amit részben kompenzál az Euribor csökkenése.
Az egyre inkább érezhető bizonytalanság, illetve bizalmatlanság miatt a banki limiteket is felülvizsgálták, így a legtöbb esetben az ügyfélkeretekre nem adtak további emeléseket, sőt, roszszabb esetben ezek csökkentése is előfordult – emelte ki Csereklye Barnabás, a Deutsche Leasing Hungaria értékesítési igazgatója. Vilmányi Judit, a Hypo Alpe-Adria Leasing cégcsoport eszközfinanszírozási üzletágának igazgatója szerint a válság hatására a finanszírozási feltételek további szigorodása mellett a vállalatoknak azzal is szembesülniük kell, hogy egyre szűkül a preferált finanszírozandó eszközök köre.
A CIB Lízing gép- és berendezés üzletágának igazgatója, Korsós Zoltán úgy fogalmazott, az eszközfinanszírozás terén egészen a közelmúltig inkább a klasszikus vállalatfinanszírozási elvek érvényesültek. Érzékelhető azonban, hogy a kliensek sokkal jobban átgondolják az igényeiket, és a korábbiakhoz képest megnőtt a visszalépések aránya.
Egyes piaci szereplők azonban úgy vélik, a szigorítások ellenére a lízing az eddiginél is jóval nagyobb teret nyerhet a gép- és eszközfinanszírozások terén, hiszen mind több vállalkozás számára ez marad az egyedüli forrásbevonási lehetőség. A kölcsön formájában történő finanszírozás feltételei nagymértékben szigorodhatnak, sőt, akár meg is szűnhet a hitelezés – mutatott rá Lévai Gábor, a Magyar Lízingszövetség főtitkára –, helyette a pénzügyi lízing lehet a kkv-k számára a legfontosabb forrásbevonási lehetőség. VG

