BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Napi tipp: szárnyra kapnak a bankpapírok

Érdemes most odafigyelni a hazai részvénypiacra, ahol tegnap jelentős rali bontakozott ki. A Budapesti Értéktőzsde vezető mutatója 0,78 százalékos pluszban zárt, amelyet leginkább az OTP bank árfolyama húzott.

A bank papírja közel 10 százalékot drágult hétfőn (zárás előtt rövid időre fel is kellett függeszteni a papír kereskedését) és hosszabb távon is tovább emelkedhet a görbe, igaz e mellett a következő napokban a korrekcióval is számolni kell – mondja az elemző.

„Erőteljes nemzetközi pénzügyi rali bontakozott ki tegnap, azt követően, hogy az amerikai kormány részleteket jelentett be a 700 milliárd dolláros bankmentő csomagjáról” – mondja Miró József, az Erste Bank közgazdásza. Az elemző kiemelte, hogy a bankpapírok például az árfolyamuk aljához képest duplázni tudtak, amire jó példa az OTP Bank tegnapi teljesítménye. Miró József, a helyzetet úgy írta le, hogy most technikai értelemben a 2200-2300 forintos árfolyam visszatesztelése zajlik, de a legtöbb magyar értékpapír - tipikusan a pénzügyi szektorban – hasonló távolságba került az árfolyamok aljához képest.

A nemzetközi hangulathoz képest egyébként nem volt kiemelkedő az OTP teljesítménye, a Dow Jones Ipari indexben a pénzügyi szektor 12 százalékos pluszban mozgott tegnap, míg a Standard & Poor szélesebb merítésű mutatója 9 százalékos emelkedést mutatott a hitelintézetek esetében. Miró József arra számít, hogy hamarosan korrekció következik. De ehhez hozzáteszi az elemző, hogy a nemzetközi hatásokon túl, az OTP visszakapaszkodásában a short pozíciók zárolása is szerepet játszik. Továbbra is nagy mennyiségű short állomány van a bankpapírban, vagyis az árfolyam lefelé történő mozgására játszó spekulánsok jelentős része most kiszáll a pozíciójából, ez pedig lökést ad a banknak. Az elemző szerint a hazai politikai bizonytalanság, egyelőre nem hat negatívan a magyar piac megítélésére, sőt, a befektetők most kivárják, hogy mi fog történni. Vagyis egy fontos fordulópont előtt állhat a piac, ugyanis ha elégséges reform elkötelezettséget látszik a következő hetekben, az akár felülsúlyozhatja a magyar papírokat. Viszont veszélyt jelent, hogyha, ez nem történik meg, akkor végképp elhagyhatják a magyar piacot a befektetők.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.