Pénz- és tőkepiac

Tízezer pont alatt maradt a BUX - heti összefoglaló

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX az elmúlt héten 27 ponttal, 0,28 százalékkal csökkent, 9.852 ponton zárt pénteken. Az index hétfő kivételével a hét többi napján tízezer pont alatt zárt.

Tavaly, egy év alatt 53,3 százalékkal csökkent a BUX, december 31-én 12.241 ponton állt, az idén pedig március közepéig 19,5 százalékot veszített értékéből.

A hét első kereskedési napján még erősödött, és tízezer pont fölött zárt az index, amiben szinte kizárólag az OTP emelkedése játszott szerepet. Piaci elemzők szerint a bankpapír piacán hétfőn még folytatódott a jelentős állományú eladási (short) pozíciók zárása, amely az előző hetet is jellemezte. Ezen kívül az OTP részvények iránt a bank saját részvény vásárlásai támasztanak keresletet. A bank a múlt hét négy napján mintegy 1,6 millió saját részvényt vett, így már 9,27 százaléknyi részvényt birtokol.

Keddtől csütörtökig a javuló nemzetközi befektetői hangulat, és a héten jelentősen erősödő forint ellenére a BÉT rendre csökkenéssel zárt. Szakértők szerint a budapesti tőzsde teljesítményében, alacsony forgalmában az a befektetői megítélés tükröződik, hogy a magyar gazdaság fundamentumai alapvetően gyengék.

Pénteken több mint 4 százalékkal emelkedett a BUX, de ez is kevésnek bizonyult a korábbi napok veszteségeinek ledolgozásához. A vezető papírok közül a hét nyertese az OTP volt, a bankpapír árfolyama 3,95 százalékkal 1.580 forintra emelkedett.

A Mol részvények 0,17 százalékkal 8.585 forintra gyengültek. A Magyar Telekom árfolyama 4,76 százalékkal 500 forintra esett. A Richter papírok ára 0,41 százalékkal 24.300 forintra erősödött. Az Egis 2,81 százalékos növekedéssel, 10.605 forinton zárta a hetet.

A kis és közepes papírok indexe, a BUMIX egy hét alatt 9 ponttal, 0,69 százalékkal 1.259,26 pontra nőtt.

A heti részvénypiaci forgalom 74,2 milliárd forintot ért el, míg az előző héten 55,6 milliárd forint értékben születtek üzletek. A forgalom 61 százalékát az OTP papírok adásvétele adta, a Mol 11,5 százalékkal, a Magyar Telekom 12 százalékkal, a Richter pedig 13 százalékkal részesedett.

Értesüljön a gazdasági hírekről első kézből! Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Kapcsolódó cikkek