BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Napi Tipp: OTP és Mol papírokat a hullámlovasoknak!

A hazai gazdasági kilátások ellenére lehet érdemes magyar nagypapírokba fektetni, ugyanis azok árfolyama továbbra is a fundamentálisan indokolt szint alatt mozognak, vagyis olcsók. Elemzők elsősorban az erősebb idegzetű befektetőknek ajánlják vételre a Mol és az OTP részvényeket, az idei prognózisok szerint egy várható negatív korrekció eljövetelekor kell beszállni, amelyet követően folytatódik majd a drágulás.

Az első negyedéves eredmény alapján jónak tartja a hazai vezető hitelintézet kilátásait a Credit Suisse, amely 2400 forintról 69 százalékkal: 4050 forintra emelte a bankpapír célárfolyamát, de az indoklásban a svájci bank figyelmeztet: az OTP előtt nehéz idők állnak, és a bankszektort övező bizonytalanságok miatt tovább romolhat az eszköz minőség. Az elemzők az ajánlásukon is javítottak, a korábbi semlegesről felülteljesítőre módosították az OTP kilátásait: a javuló költséghatékonyság és a nettó kamatbevétel növekedésének köszönhetően. A nem teljesítő hitelesek száma ugyanakkor tovább nőhet, a Credit Suiss szakértői szerint idén 8,2 százalék lehet az arányuk.

A sérülékeny gazdasági környezet miatt semlegesről alulsúlyozásra ajánlja a bank papírjait a HSBC, bár a célárfolyamot ők is megemelték: a korábbi 2300 forintról 3000 forintra. A bankház elemzése szerint, bár az első negyedéves számok a vártnál jobban alakultak, ez nem lesz igaz az év hátralévő részére, emiatt a bank által várt 150 milliárd forintos egész éves nettó eredményhez képest 120 milliárd forint lesz a profit. A HSBC szerint a rossz magyar fundamentumok közepette bármilyen rossz hír eladói hullámot generálhat. Ugyanakkor a jövő évi eredmény várakozásukat 160 milliárd forintra emelték.

A nemzetközi környezetnek és az első látásra jó első negyedéves számoknak köszönheti a bankpapír az elmúlt hetek emelkedését, ugyanakkor mindkét esetben óvatossággal érdemes a jövőbe tekinti – mondta korábban lapunknak Dobár Péter, a CIB Bank részvényelemzője. A gyorsjelentés közzétételét követő sajtótájékoztatón az OTP megerősítette idei éves 150 milliárd forintos terv várakozását, ennek pedig pozitív volt a fogadtatása, ugyanis a piaci szereplők feltehetően elérhetőnek látják a negyedéves számok láttán az idei profitcélt. Dobár Péter szerint ugyanakkor a jó számokat egyszeri tételek is szépítették – például a saját kötvényvásárlás – és ha ezen tételekkel korrigálnánk az adózott eredményt, úgy már közel sem kapnánk ilyen rózsás képet. A jelentés napján alapvetően senkit sem érdekelt a hitelt nem fizetők növekvő aránya, ami természetesen felveti többek között az alábbi kérdést: Indokolta-e az eredmény az elmúlt hetek drágulását.

Eközben stabilról – a leminősítés lehetőségére utaló - negatívra rontotta a Mol csoport cégadós besorolásának kilátását a Standard & Poor''s. Ezzel együtt megerősítette a Mol "BB plusz" szintű hosszú futamú vállalati adósosztályzatát. A hitelminősítő a kilátás rontását azzal indokolta, hogy a vártnál nagyobb mértékben gyengültek a Mol adósságrátái az idei első negyedévben, mert a finomító üzletág eredménye erőteljesen csökkent, a devizaadósságra pedig jelentős hatást gyakorolt a forint árfolyamgyengülése. Az S&P szerint az európai finomító-ipar egészének középtávú kilátásai is romlottak a kereslet visszaesése miatt, emellett a Mol nehézségeit növeli a kelet-európai gazdasági aktivitás visszaesése.

Török Bálint, a Buda-Cash részvényelemzője lapunknak úgy nyilatkozott, hogy spekuláció hajthatta fel a Mol jegyzését, amely már közel két hete nem mozog együtt a régiós társaival, az osztrák ÖMV-vel és a lengyel PKN-nel. „Annyi biztos, hogy túlárazottak a Mol papírok, és egy jelentősebb korrekciót nem kizárható, akár a 12 ezer forintos szintre térhet vissza az árfolyam.” – véli az elemző.

A Concorde Zrt is módosította a Mol gazdálkodási környezetével kapcsolatos várakozását, aminek következtében év végi fair érték becslésüket 12 300 forintról 11 900 forintra csökkentették. Indoklásként a Concorde változtatott a devizaárfolyam és olajár várakozásán 2009-re és 2010-re. Jelentősen csak az átlagos dollár-forint várakozást csökkentette a Concorde 212 és 196-ra a korábbi 227 és 207-ről. Az olajjal kapcsolatban idén a jelenlegi árak fennmaradására számítanak az elemzők, míg hosszabbtávú olajár várakozásukat 61 dollárrólról 65-re emelték, ugyanis a beruházások visszafogása idővel a kínálat csökkenéséhez vezet majd.

Jelentősebb eredményvárakozás befolyásoló tétel a finomítói és dízel marginok (-42 százalék év/év és -49 százalék Q/Q), valamint az ural-brent spread (-81 százalék év/év, -13 százalék Q/Q) ijesztő szűkülése. Ezek hatását a modellbe helyezve 40 százalékkal kisebb, 67 milliárd forintos downstream üzemi eredményt kaptak. Szintén gyenge évre számít a Concorde a vegyipari részlegnél, ahol az idén folyamatosan szűkülő marginok trendje folytatódhat, miközben a volumen is visszaesik. Csak a gyenge forint az, ami megmentette a szegmenset a drasztikus profitvisszaeséstől.

A kitermelés üzletág rekord eredményének megismétlése sem látszik valószínűnek a közeljövőben a várhatóan csökkenő gázárak és dollár kurzus miatt. Ezen tényezők következtében 35 százalékkal, 897 forintrara csökkentették 2009-es és 5 százalékkal, 1747 forintra a 2010-es részvényenkénti eredményvárakozásukat. Hosszabbtávú becslések többnyire változatlanok.

Ugyanakkor a Concorde szerint a Mol iraki projektje 2015-től évente 190 millió dolláros profitot hozhat, ami mintegy 1430 forint egy részvényre eső értéket jelenthet.A Mol jelenleg 6,3-as 2009-es EV/EBIDTA-n forog, ami 70 százalékos prémium az OMV-hoz és 13 százalékos diszkont a szektortársak átlagához képest.

A Mol jelenleg gyengélkedő európai finomítói piaci magas kitettsége és a kitermeléssel kapcsolatos aggodalmak miatt továbbra sem tartja vonzónak papírnak a Concorde.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.