ING: eltűnhet az infláció, hiába iparkodnak a jegybankok

Ez a lehetséges forgatókönyv igen jelentős kihívást jelent majd a globális pénzügyi politika számára, hiszen a kamatszintek a vártnál is tovább maradhatnak a mostani extrém alacsony szinteken. A piaci vélekedések alapján a következő években újra jelentkező inflációs nyomás hátterében két ok áll.

Egyrészt közismert az ún. hagyományos tétel a növekvő pénzkínálatról és az emelkedő infláció közötti ok-okozati összefüggésről. Másrészt a kormányok megugró eladósodottsága és a jegybanki mérlegek megingásának negatív hatásai ugyancsak inflációs nyomást generálnak a stabilizálódott gazdaságban. (Ez az utóbbi annak köszönhető, hogy a jegybankok vagy túl lassan kezdik serkenteni a gazdaságot vagy a kormányok utasítják őket a költségvetési hiányuk fokozottabb finanszírozására.)

Eric Siegloff, az ING Investment Management vezető stratégája szerint „az inflációs várakozásainkat a jelenlegi gazdasági környezetben kell vizsgálnunk, ahol döntéshozóknak a pénzügyi rendszer egyedülállóan magas szisztematikus kockázataival kell számolniuk. Most a háztartások és a vállalatok is jelentős erőfeszítéseket tesznek az eladósodottságuk csökkentésére, és a világgazdaság kibocsátása is a második világháború utáni visszaeséshez mérhető szintekre csökkent.”. A jelen környezetben a megnövekvő jegybanki pénzkínálat és az inflációs hatások közötti összefüggés nem érvényesül.

De vajon miért nem? Mert a bankok és a privát szektor is a tőkeáttételeit szeretné csökkenteni, így a pénz multiplikátor hatásai korlátozottak és a pénzközvetítés sem lehet tökéletes. A történelem arra tanít bennünket, hogy ez a klasszikus receptje a gazdaság kiszáradásának (sorvadásának), amikor sem a hitelnyújtás, sem a hitel felhasználás nem fog jelentősen növekedni, így a hazai fogyasztás által generált növekedés sem érvényesülhet. Ami a kormányok adósságállományának növekedését és az alacsony kamatszintek fennmaradását illeti, ezek inflációs hatásai csak inkább a távolabbi (és nem a közelebbi!) jövőben fognak érvényesülni.

A vezető gazdasági nagyhatalmak termelésében bekövetkező csökkenés is a hosszabb távon fennmaradó dezinfláció irányába hatnak. Az USA-ban például a fenti kedvezőtlen hatások ellensúlyozásához a reál GDP legalább 4%-os éves növekedésére lenne szükség, ami az elkövetkezendő négy évben a prognosztizált és elérhető szinteknél legalább kétszer magasabb. Elmondhatjuk, hogy ennek esélye minimális ebben a kockázatait csökkenteni akaró gazdasági környezetben.

Egyes vélekedések szerint, a növekvő inflációt már most is beárazzák a piacok, hiszen ez tükröződik a távolabbi időszakokra vonatkozó kamatelvárásokban. Habár ebben van némi igazság, de azt se felejtsük el, hogy ezek a várakozások most csak az ún. „pre-Lehman” időszak szintjeire tértek vissza. A jegybankok sikeresen győzték meg a piaci szereplőket arról, hogy a gazdasági válság elkerüléséért és az elhúzódó dezinflációs hatások csökkentéséért mindent el fognak követni. De ennek a küzdelemnek még nincs vége, így a jegybankok hitelessége még nagyon törékeny.

Nem valószínű, hogy az elkövetkező években növekedjenek a bérek és az árak színvonalai (a világgazdaság folyamatos hanyatlása, a szinte példátlan termeléscsökkenés és az ezzel járó munkaerő piaci és termelői ármeghatározó erő az ún. „pricing power” gyengülése miatt). Sőt, a költségek csökkentésének és a hatékonyság növelésének kényszere is meg fog maradni. Ebben a környezetben a ténylegesen megvalósuló és a várt infláció közötti negatív különbségek miatt az inflációs várakozásokat folyamatosan lefelé fogják korrigálni.

Összességében elmondhatjuk, hogy az alacsony kamatkörnyezet tovább fog fennmaradni, mint amit most a piacok várnak, és az inflációs veszély csökkenésével a hosszabb lejáratú kötvénypiaci hozamok is csökkenni fognak - áll az ING elemzésében.